Ali Benjamin: Suzy és a medúzák

Ali Benjamin - Suzy és a medúzák - 1

Ali Benjamin debütáló regényében egy tizenkét éves kislány gondolataiban és érzéseiben merülhetünk el. Suzy elvesztette a legjobb és egyetlen barátnőjét, Franny-t. Miközben saját lelkiismeretfurdalását és gyászát próbálja feldolgozni, a medúzák utáni kutatás köti le minden gondolatát. Szeretné bebizonyítani, hogy a felnőtteknek nincs igazuk, mikor azt mondják, hogy néha a dolgok csak úgy megtörténnek. Ha az elmélete helyes, barátnője nem csak úgy megfulladt, hanem egy irukandji medúza csípése okozta a halálát. A gyász elől a tudományok, csodák és a képzelet világába menekül és viszi magával az olvasót is.

Valahogy az a tény – hogy néha a dolgok csak úgy megtörténnek – mind közül a legijesztőbb és legszomorúbb.”

Minden fejezet elején a tudomány kerül középpontba: ennek keretein belül Mrs. Turton-től, a természetismeret tanárnőtől kapunk instrukciókat, hogyan is építhetnk fel egy tudományos kutatást vagy előadást. Egyéb természettudományi információkat és lenyűgöző tényeket, érdekességeket is megtudhatunk a medúzákról. A kislány kutatásai során új szemszögből nézzük ezeket az érdekes állatokat, miközben átformálja azt, ahogyan gondolkodunk róluk. Egy elveszett, ártatlan kisgyermek szemén át láthatjuk saját gondolkodásunkat, viselkedésünket, ami ilyen formában új megvilágításba helyezi az élet nagy kérdéseit és a nekünk kiosztott szerepeket is.

“Van valami amit mindketten értünk, Jamie: egyik mérgező lény sem gonosz. A méreg védekezés. Minél törékenyebb az állat, annál fontosabb, hogy meg tudja védeni magát. Ezért minél több mérge van, annál fontosabb, hogy meg tudjunk bocsátani annak az állatnak. Neki van rá a legnagyobb szüksége. És valóban, van a medúzánál védtelenebb? Hiszen neki még csontja sincs. Szerintem te ezt érted. Csak szeretném, ha tudnád, hogy én is.”

Ali Benjamin - Suzy és a medúzák - 2

Suzy egy csodálatos főhős: intelligens, kíváncsi, bátor, fantáziadús és egyéni. Arra, hogy mennyire más, mint a többiek, nem is jön rá, amíg mellette van a barátnője. De a kamaszkor küszöbén Franny elkezd változni. Az érzelmeik és velük együtt a kapcsolatuk is egyre összetettebb, bonyolultabb lesz. Suzy, habár már nem gyerek, de nem is változik meg olyan mértékben, mint a többiek. Továbbra is ártatlan, kíváncsi szemmel tekint a világra, együttérzően, minden rossz szándék nélkül. Nem érdeklik a külsőségek és nem lesz más csak azért, hogy beilleszkedjen vagy a barátjának egyszerűbbé tegye a dolgait. Nem kell sok idő, hogy a két lány között egyre nőjön a távolság, míg egy szakadék nem tátong már közöttük. Így a veszteség fájdalma előbb eléri őket, mint Franny halála.

“Különös, hogy a szótlanság mennyivel jobb tud lenni, mint a szavak. A csend többet tud mondani, mint a zaj, ugyanúgy, ahogy egy személy hiánya sokkal nagyobb helyet foglalhat el, mint a jelenléte.”

Suzy így nem csak a gyászával küzd, hanem a barátnője elvesztésével és a lelkiismeretfurdalással is. Tanácstalanul keresi a pontot, ahol minden elromlott, ahol hibázott, közben küzd a megbántottság érzésével. Próbálja racionalizálni, okokra és okozatokra visszavezetni azt, ami a barátságukkal történt. Ezeket a veszteségeket még a felnőtteknek is nagyon nehéz feldolgozni, hát még egy gyereknek. Így Suzy elnémül, nem beszél, tartogatja a fájdalmát és nem adja fel a kutatását. Szüksége van arra, hogy rájöjjön az igazságra és hogy átadja a többieknek mindezt, de nem tudja, hogyan. Amikor viszont megszólal, érdemes ráfigyelni, mert világok bújnak meg ebben a kislányban. Egy üzenetet próbál átadni, ami mindenkinek szól: megmutatja, hogy érdemes az apróságokra is figyelni, mert nagy változást hozhatnak.

“Ha az emberek elcsendesednének, akkor sokkal jobban hallanák a saját életük neszeit. Ha elcsendesednének, sokkal jelentőségteljesebb lenne, mikor néha megszólalnak.”

Ali Benjamin - Suzy és a medúzák - 3

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: