Elena Favilli & Francesca Cavallo: Esti mesék lázadó lányoknak

Esti mesék - 4Először egy video kapcsán találkoztam ezekkel a “mesékkel”, amit a kötet írói készítettek, Csúf igazság címmel. A kisfilmben egy kislány és az édesanyja odamegy egy mesekönyves polchoz, majd elkezdik kiválogatni belőlük a sztereotípiákra épülőket. Végül azok a könyvek maradnak a polcon, amelyekben szerepel női karakter, aki beszél is, de nem királylány. Kevés ilyen mű marad a polcon és ez ellen szerettek volna tenni valamit. Azt most hagyjuk is, hogy hogyan állították össze konkrétan ezeket a meséket, vagy, hogy kapásból kizárták a hercegnőket. De azzal, hogy a sikeres nőket lázadónak titulálják a címben, azt sugallják, hogy nőként elérni valamit természetellenes. Azzal pedig, hogy lányoknak címezték ezt a könyvet, azzal kizárják a fiúkat. Pedig ők maguk azt állítják, mindkét nemnek szól a kezdeményezés.

Attól függetlenül, hogy remek ötletnek tartom, hogy a gyerekek a való életből találjanak maguknak követendő példát, én nem vetném el a klasszikus tündérmeséket sem, amiket a szerzők előszeretettel kritizálnak. Mint a felvételen elmondják, nagyon ritkán olvastak olyan mesekönyvet, amelyben a hősnők önállóan, segítség nélkül boldogultak, a könyvben pedig el is hangzik, hogy a hercegnők tehetetlenek, mert férfiak alkották őket. Úgy gondolom, nem is egy téves üzenetet közvetítenek ezzel: nem attól lesz valaki önálló, független, vagy sikeres, ha nem kér segítséget. Nem ez alapján dől el, ki lesz jó ember, vagy ki lesz az, aki változást hozhat. Nem érzem tehetetlennek Hamupipőkét, Hófehérkét, Belle-t, Piroskát, mert segítséget kérnek, vagy fogadnak el. Sőt, a tündérmesék főhősei általában lányok, akik valamilyen fontos tanulsággal szolgálnak kedvességről, empátiáról, jóságról. Ugyanolyan példaképek lehetnek, mint a könyvben felsorolt hús-vér nők nagy része, akiknek szintén akadtak így vagy úgy segítőik, pártfogóik.

Az alapötlet tehát megvolt, és rekordnagyságú adományból össze is gyűlt a pénz a könyv kiadására. Száz nőről olvashatunk ebben a gyűjteményben. Minden szereplőre jutott egy oldal az illető történetéről és egy teljes oldalas grafika, amit különböző illusztrátorok álmodtak meg hősükhöz. A problémám a szöveggel az, hogy a nyelvezete alapján azt mondanám, az öt-hat éveseket célozzák meg, viszont nagyon sok olyan témát feszegetnek, ami ennél érettebb korosztályt kíván. Továbbá az egy oldal kevés bemutatni egy teljes életet vagy egy nagyobb teljesítmény elérését. Főleg, hogy nem egyszer kibillen az elbeszélés az egyensúlyból. Próbálták a lecsupaszított lényeget megragadni, de olykor felesleges információk kaptak helyet, így nem mindig arra fókuszáltak, mit is ért el igazából az illető. Jane Austen esetében például többször is megemlítik – mintegy eredményként -, hogy nem ment férjhez, de azt egyszer sem, hogy megélt az írásaiból egy olyan korban, ahol egy vénlány leginkább a rokonai jóindulatára volt utalva. Másoknál csak a végeredményt domborították ki, az utat, a nehézséget, fájdalmat, munkát, áldozatot nem. A negatívumok felett pedig nem egyszer elegánsan átsiklottak. Így sok esetben bosszantóan pátoszos, cukormázas, a megfelelő háttérinformációkat nélkülöző, félrevezető és sekélyes elbeszélés kerekedett fantasztikus életrajzokból. Sajnos egy jó szerkesztő akkor tűnik fel legjobban egy kötetben, ha hiányzik az alkotás folyamatából.

Esti mesék - 2

A legnagyobb problémám ezekkel a mesékkel az, hogy elindult egy érdekes beszélgetés arról, kit állítsunk példának a csemetéink elé, majd kifordították ezt. Annak ellenére, hogy csodálatos ötletnek tartom, hogy a gyerekek valós mintákon keresztül is tanuljanak arról, milyen világban élnek, milyen lehetőségeik vannak és mit kezdhetnek mindezzel, csalódtam bizonyos választásaikban. Egy részét ezeknek a kiemelt nőknek megkérdőjelezném, van-e helyük egy ilyen felsorolásban: kalóz, hadvezér, politikus, drogfüggő, öngyilkos. Ezek elrettentő példának jók, de követendőnek egyiket sem mondanám. Helyet adhattak volna olyan személyeknek, mint Teréz anya, J. K. Rowling, Audrey Hepburn, vagy akár Diana hercegnő. Az ő esetükben nem lett volna szükség az igazság elferdítésére. Különösen morbidnak tartom, hogy egy ország megszállását, a depressziót, háborút, gazdasági megszorításokat vidám hangvétellel, romantizálva, cukormázzal leöntve adják elő a kicsiknek. Hillary Clinton, Dzsingú császárné, Margaret Thatcher, Grace O’Malley árnyoldala egyáltalán nem lett megemlítve. Pedig bőven akadnak döntéseik, cselekedeteik, amikre nem lehetnek büszkék sem ők, sem más. Nem hiszem, hogy egészséges azt üzenni egy bakfisnak, mindegy, mit kezd majd nőként az erővel és a hatalommal, amíg az az övé. Igazából ennek pont az ellenkezőjét kéne megtanítani: nem az számít, milyen nemű vagy, hanem az, milyen ember.

Bizonyos viselkedési mintákat pedig nem kéne erősíteni a fiatalokban. Felháborítónak tartottam annak a leírását, hogy Zaha Hadid, az építész nem hajlandó tudomásul venni, hogy késik a repülője, ezért ő leszáll. Csak mert megszokta, hogy az van, amit ő akar. Vagy Tamara De Lempicka a festőnő, akit kritika ért, ezért megsértődött és többet nem állította ki a műveit. Yoko Ono egy hétig nem kelt ki az ágyból John Lennonnal, amúgy meg azzal lázadt, hogy ledobta a textilt. Ezeket ráadásul úgy írták le, mint teljesen természetes viselkedés, amire indok sem kell. A gyerekeknek tényleg azt akarják tanítani, hogy legyenek intoleránsak, alkalmazkodni képtelenek, önzőek, hisztisek vagy immorálisak? Bárkivé váljanak, az élet nem fogja kiszolgálni őket, alkalmazkodniuk kell, türelmesnek lenni. Ha különlegesek is, attől még nem várhatják el, hogy pozitívan diszkriminálják őket. Semmi sem ok arra, hogy másoknak kárt okozzanak. Ez nem a korlátok ledöntése, pláne nem a világ előremozdítása. Ez szimplán a professzionalizmus mellőzése.

A könyv bevezetője szerint “álmodj nagyobbat, törj magasabbra, küzdj keményebben, és ha kétségeid támadnak, ne feledd, igazad van!” Kivéve, hogy az életben sokszor fognak az utódaink is tévedni, hibázni és nehézségekbe ütközni. Ezekből a hibákból tanulnak majd, ezek vezethetik el őket a jó megoldáshoz. És felnővén egy nap valaki példaképei lehetnek. De aki nem kételkedik abban sosem, hogy igaza van, aki nem fogad el segítséget, megsértődik, másoknak árt a makacs igazával, az nem fog fejlődni vagy a céljait elérni. Az csak a lázadásért magáért fog lázadni és leginkább magát fogja visszavetni és lejáratni. Nem ez a ragyogó női ideál, nem ez a siker, nem ez a feminizmus.

Esti mesék - 1.jpg

A kötet a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: