Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock

Imogen Hermes Gowar - A hableány és Mrs. Hancock - 2.jpgImogen Hermes Gowar debütáló regénye érzékeket bódító szirénének, amely örvényként húzza le az olvasót 1785 Londonjának brutális valóságába. A gyönyörű megfogalmazásnak, képszerű leírásnak köszönhetően megelevenedik előttünk egy eddig kevéssé ismert világ színes, változatos karakterrajzokkal, ami releváns témákról gondolkodtat el. Meglepő, mégis életszerű helyzetek, humor, élénk beszélgetések, odamondások és ironikus hangvétel színezik a történetet. De ez nem Jane Austen Angliája elszegényedett nemes kisasszonyokkal és gazdag kérőikkel. Ez prostituáltak, kereskedők, munkások, madámok, inasok, mások jóindulatától függők senkiföldje, ahol ember embernek farkasa. Az írónő amilyen nyersen ábrázolja a valóságot, ahol egyenlőtlenség és előítéletek uralkodnak, olyan sejtelmessé, hívogatóvá teszi a sellők és a korabeli kurtizánok életének misztikumát.

Betöltjük a gondolataikat, még ha távol is vagyunk tőlük. Akkor is minket vélnek látni, amikor nem láthatnak. Mesélnek rólunk.”

A könyv szereplői mind olyasmire vágynak, ami (még) nem lehet az övék: gyermek, szerelem, család, pénz, hatalom, biztonság, luxus, egyenlő bánásmód, rang, szabadság. Ahány vágyat látunk, annyiféle prostituált ölt testet, aki a beteljesítéssel kecsegtet. Mert itt mindenki egy szenvedély viharában vergődő tengerész és csábító szirén egyszerre. Kérdés, kit hova vezet ez a hatalmas erő: tévútra csalja, fogságba ejti, elemészti őket, mentséget ad nekik mindenféle bűnre, felnyitja a szemüket vagy teljesíti szívük leghőbb kívánságát? Mind csendes kétségbeesésben élik életüket és változtatni szeretnének ezen. Így hát elindulnak viharban, iránytű nélkül is, ha kell. De vajon látják, hogy őrültséget tesznek vagy már csak akkor, mikor már zátonyra futottak? Ha célt érnek, felismerik-e azt akkor is, mikor nem pontosan olyan, mint amire számítottak? A valódi szépség mellett nem mennek el, hogy légvárakat építsenek? Mert a boldogság törékeny. Amint elérjük, elkezdünk félni, hogy elveszíthetjük. Ürességet érezhetünk és újra vitorlát bonthatunk… Vagy körülnézhetünk, hogy azt lássuk, mink van, ahelyett, mire vágyunk még.

A következő hullámmal együtt örökre eltűnik, mintha mit sem jelentett volna számára a szárazföldi lét. Ugyanis a hableányok a legtermészetellenesebb lények, és a szívük nem ismeri a szeretetet.”

A vágyak megértéséhez fontos megvizsgálni, milyen kegyetlen világ szüli őket: legtöbben egy kötélen táncolnak, vagy a hajófenékhez bilincselve eveznek, lehetőségek nélkül. A megélhetésük és a hírnevük megőrzése megvásárolható, kiárusítható, mindenki csak egy kis csepp a tengerben. A gyorsan ítélő közönséget ez viszont nem érdekli, csak a szenzáció. Mert mindenki tudni véli, ki kicsoda, de csak kevesen ismerik igazán egymást. Így egyszerű elfelejteni, hogy ha hibázott is a másik, vagy más, mint amit megszoktunk, ő is egy érző lény. Nem egy példát mutat a kötet, milyen következményei lehetnek a megalázásnak, mennyit veszíthet valaki egyetlen perc alatt: hírnevét, méltóságát, szabadságát vagy akár az életét. Hatalmas ereje van minden hírnek: egyszerre szomjazzuk, ha másokról szól és rettegünk tőle, nehogy mi kerüljünk sorra. Mert az árát sosem az fizeti, aki keres rajta. Minél megalázóbb, minél szokatlanabb, borzasztóbb, annál kíváncsibb rá mindenki, míg már érzéketlen lesz a nagyközönség a fájdalomra, amit okoz. Aki a középpontjában áll, csak azt remélheti, hamarosan jön a következő botrány, a még nagyobb szenzáció.

Hihetetlen, hogy bár a sajtó roppant ellenérzésekkel viszonyul e bolhacirkuszhoz, továbbra is teljes oldalakat szentel neki.”

A könyv azoknak a nézőpontját mutatja be, akiket megszégyenítenek, mutogatnak, árulnak. Legyen az prostituált, homoszexuális vagy fekete: mind hableány, egy látványosság. Fogoly egy üvegben, ami kegyetlen kezekben csupán csak árucikk. Van, aki erősebb és talál ellenszert: vállalja szégyen nélkül önmagát. Vannak, akik elmenekülnek és vannak, akik belehalnak. A történet felhívja a figyelmet, mit tehetünk: empátiát mutathatunk, sorstársakon segíthetünk. Ledönthetjük a falakat és őszintén, nyitottan fordulhatunk egymáshoz. Kiengedhetjük a hableányt a tartályából. De mi van azokkal, akik felé már nem maradt együttérzés? Őket elnyeli a mélység.

Buborékban vagyok, dobozban, edényben, és megszűnt a tágasság, amelyen át nővéreim hangja eljuthatna hozzám. Egyáltalán nem hallom őket, így nem kérdezhetem meg tőlük, hogy mi ez az egész? Ők nem tudják, hol vagyok, teljesen egyedül maradtam. Kiáltok, de semmi sem történik. Kiáltok, de csak a saját hangomat hallom.”

A kötet a 21. Század Kiadó gondozásában, a KULT Könyvek sorozat részeként jelent meg, itt megrendelhető!
Itt pedig beleolvashatsz a könyvbe!

Köszönöm szépen a Kiadónak a recenziós példányt!

Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s