Danielle Teller: És boldogan éltek…

Danielle Teller - És boldogan éltek... - 2.jpg

“Én nem a hercegné történetét írom meg, hanem a sajátomat, az egyetlen történetet, melyet jogomban áll elmondani.”

Danielle Teller debütáló regényében Hamupipőke meséjének sötétebb oldalára vezeti az olvasóit. Nagy kedvencem ez a történet, és bár vannak elgondolkodtató elemei a gonosz mostoha érzéseit, motivációit illetően, ez a fikció az, ami több szempontból igazságot szolgáltat azzal, hogy az összes szereplőt kiemeli a mesék leegyszerűsített világából. Ellát, a mostohatestvéreit és Agnest is hús-vér emberként rajzolja meg az írónő, megőrizve legfontosabb tulajdonságaikat. Közben körbejárja a szegénység, szépség, család és társadalom fontos kérdéseit több nézőpontból is. Agnes életének olykor komor valósága nem csak kiszorítja a tündéri elemeket a történetből, de görbe tükröt is tart a mesék felé, amik nem kizárólag pozitívan hathatnak a gyermekekre. 

Az egyik legfontosabb üzenete a könyvnek, hogy azok, akik nem illenek az aktuális szépségkultuszba, akik nem szoríthatóak bele kizárólag egy kategóriába vagy nem passzolnak bele tökéletesen a társadalom szabályai közé, ugyanúgy érdemelnek együttérzést és segítséget. A tündérmeséken felnőve különösen káros szokássá válhat, hogy a szépséget pozitív tulajdonságokkal társítjuk, míg a csúfságot negatívakkal. Az ilyen beidegződések vezethetnek olyan előítéletekhez, aminek az eredménye testképzavar, félelem, önbizalomhiány lehet a fogadó oldalon. Könnyű mindenféle jelzővel és címkével dobálózni, de elviselni ezeket a saját bőrünkön kegyetlen tapasztalat. Különösen akkor, ha túl fiatalon szembesülünk azzal, hogy a világ szerint érdemtelenek vagyunk a szeretetre, megértésre, kedvességre. Aki kisgyermekként él át ebből fakadó bántalmazást, lehetséges, hogy egész életében azt fogja hinni, ő nem is érdemel mást, mint a felé áramló gyűlöletet vagy gúnyt. 

“Elementáris erővel nyűgöz le minket a női szépség. Azt beszélik, hogy a férfiak birtokolni akarják a hercegnét, a nők pedig olyanok akarnak lenni, mint ő, de én azt hiszem, ez csak féligazság. Ész és cél nélkül vonzódunk a rendkívüli szépséghez. Poros molyszárnyakon repülünk a ragyogás felé, anélkül, hogy értenénk, miért tesszük. Talán, ha látunk egy nőt, aki olyan, akár egy angyal, ráveszi lelkünket, hogy kövessük, és tévesen azt hisszük, ő vezet el a Paradicsomba.”

Azokat az ismeretleneket, akik reflektorfényben állnak küllemük, tehetségük miatt, gyakran felruházzuk mindenféle, számunkra vonzó tulajdonságokkal, vágyálmokkal vagy olyan személyiséggel, amilyenek mi szeretnénk lenni. Nem az az érdekes, milyenek is ők valójában, hanem a köréjük épült mítosz, mert a saját nézeteinket vetítjük ki rájuk. Ella története is egy ilyen mese, középpontban egy idealizált lánnyal, aki engedelmes, türelmes, kedves, bátor, szerény és gyönyörű. Vagyis túl tökéletes, hogy igaz legyen. Ebben a történetben kilép a dicsfényből és végre emberként látjuk, színes, valós, három dimenziós kislányként. Amellett, hogy megőrizte jó tulajdonságait, több mélységet és negatív tulajdonságot is kapott. Néha bosszantóan naiv, stresszhelyzetben lefagy, bizonytalan, távolságtartó, rugalmatlan, elvont és furcsa. Érezhetően teljesen máshogy gondolkozik mint a testvérei vagy Agnes. Nem szükséges privilegizált életéhez a gyakorlatiasság, önállóság vagy gyors problémamegoldás, így nem is segít neki az apja vagy a nevelője fejlődni ezeken a területeken. A státusza így határolja el őt mostohaanyjától is. Mert Ella, mint minden gyerek, tudja, hogyan bántsa meg a felnőtteket, akik körülveszik őt.

Senkinek sem könnyű egy mozaikcsaládban navigálni. Ismeretlen szokások, kommunikációs stílusok, látásmód keveredik egy helyen, ahol könnyen sérülnek az egyéni érdekek. Nagyon sok türelem, kitartás, jóakarat kell hozzá és még ezekkel együtt is könnyű belesétálni a diszfunkcionalitás csapdájába. Mert könnyebb azzal megértetni magunkat, akivel együtt nőttünk fel, akinek ismerjük a történeteit, sebeit és akivel már megtaláltuk az utat egymáshoz. Ellának teljesen más a személyisége, mint “gonosz mostoháinak”, ezért nehezebben kötődnek hozzá és sokszor félreértik egymás szándékait. Az anyaság kérdése ezen a szinten különösen nagy kihívás: állandóan jelen van benne a bizonytalanság, melyik gyereknek mi a jó, mikor kell szigorúnak lenni és mikor érdemes engedni. Agnes határokat akar szabni mindhárom lány nevelésben. A társadalmi különbségek és a kiskori élmények azonban elválasztják a többiektől Ellát, így mindenki érezheti úgy időnként, hogy ő húzta a rövidebbet. A mostoha szó leegyszerűsíti ezeket a bonyolult kérdéseket. Agnes minden tőle telhetőt megtesz, hogy a saját negatív tapasztalataitól megóvja a lányokat, hogy nekik ne kelljen annyi nehézséggel szembenézniük, de sajnos minden káros hatást nem tud kikerülni. Itt emberekről van szó realisztikus és összetett helyzetekben. Az adott szituációból valamennyien megpróbálnak kihozni egy jobb változatot, de természetesen vannak konfiktusaik, amiknek a megoldása lemondással, áldozatokkal jár az összes családtagtól és nem mindig születik ideális, mindenkinek megfelelő eredmény. A tündérmese a gonosz mostoháról pedig a mindenféle ostoba, udvari pletyka és az Ella személye felé érzett rajongás különös keveréke, ami csupa kiragadott részlet és rosszindulat eredménye.

“Üdvözlet, hamu lánya!”

Ami élővé, lüktetővé varázsolja ezt a könyvet, az a történelmi környezet és Agnes személyisége. Végignézzük, amint egy jobbágysorba született fiatal lány szembenéz osztályának minden borzalmával és lassan, fokról fokra jut feljebb a ranglétrán. Mindezt az eszével, kitartásával és szorgalmával éri el, miközben a kiszolgáltatottságától való félelem hajtja őt. Egy igencsak göröngyös útról van szó, mert akárhányszor előrébbléphetne, visszavetik a társadalmi beidegződések, a származásával kapcsolatos előítéletek. Ez megedzi és kicsit meg is keményíti Agnest, akinek egyedül a körülményeiről jut eszembe a mostoha szó, a személyéről aligha. Hiába alázatos, szorgalmas és céltudatos, mindenképpen magányos jövő áll előtte. Az általánosan ismert Hamupipőke-dramaturgia így inkább őt mutatja be, ahogyan az ismeretlen, nyomorgó kislányból egy empatikus és karizmatikus családanya lesz. Közelebbről vizsgálva sokkal jobban hasonlítanak kislányként egymásra Ellával, mint azt bárki is gondolná. Ennek a két egymásra ható karakternek köszönhetően a történethez közel érezheti magát az olvasó és egy nagyon emberi élménnyel gazdagodhat.

“A nemesség azt hiszi, mi, parasztok túl durvák vagyunk a szép álmokhoz. Kérdezzék meg maguktól, akkor miért olyan népszerűek a tündérmesék a tömegek körében?”

A kötet az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

Danielle Teller: És boldogan éltek…” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. […] Danielle Teller: És boldogan éltek… című könyve üdítő volt számomra és az egyik legjobb meseátirat, amit olvastam. A komoly hangvétele és az érzékeny ábrázolásmódja egy életre megszerettette velem Hamupipőke mostoháját és nem akartam, hogy a történet véget érjen. […]

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s