J. K. Rowling: Grindelwald bűntettei (Forgatókönyv)

Aki nem olvasta a könyvet vagy nem látta a filmet, és nem szeretne cselekményleírásba botlani, annak javaslom, ne olvassa tovább a bejegyzésem!

J. K. Rowling - Grindelwald bűntettei (Forgatókönyv) - 7

A két évvel ezelőtt megjelent első rész után nagyon kíváncsian vettem a kezembe ezt a könyvet. A fő témáit illetően voltak elképzeléseim, elvárásaim, amiket részben teljesített is. Azonban a cselekmény szerkezetében, az írás minőségében, a karakterek fejlődésében és a történet egyes elemeiben csalódtam. Nagyon szeretem a Harry Potter sorozatot, ez az egyik olyan ritka világ, amivel kapcsolatban nem tudok objektív lenni: amint kinyitom a könyvet, meghallom a zenéjét, bekapcsol bennem a rajongó és teljesen elmerülök a varázsvilágban. Ennek ellenére tudom, hogy nem hibátlan az alap sorozat és az első rész sem, de mindig bíztam Rowling írásában. Először még tetszett ez a történet is, de elkövettem egy hibát: elkezdtem gondolkodni rajta, elemezni… Eddig is voltak repedések a falon, de most egy hatalmas darab a tetőről leszakadt és fejbevágott.

Kezdeném azzal, ami tetszett a Grindelwald bűntetteiben. A rejtőzködés és identitáskeresés, mint egymáshoz kapcsolódó témakörök, amik leginkább Creedence útját jellemzik. Ebben megértő társra talál Naginiben. Mindketten értik, mit jelent a kontroll elvesztése az életük, saját testük felett, valószínűleg ez is hozta közelebb őket egymáshoz. Szintén erős kapcsolatot jelent a saját helyzetük instabilitása Tina és Göthe között. Az elfojtásra adott válaszreakció pedig a Queenie és Jacob közötti szeretetet rengeti meg alapjaiban. Albus Dumbledore életének fájdalmát, a családi felelősségvállalást és a múltbéli bűnök elől való menekülést Leta Lestrange története tükrözi vissza tökéletes hasonlatként. Ezek mind fontos kortünetei az első világháborút követő évtizednek, aminek a hangulatát nagyon jól visszaadja a kötet.

Viszont, mint forgatókönyv, bőven elmarad az első résztől. Ami működik a regényekben, az nem működik ebben az esetben. Nagyon kevés a párbeszéd, a leíró részek pedig olyan információkat tartalmaznak, amit lehetetlen egy színésznek érzékeltetni. A jelenetek pedig rövidek, kapkodóak, így zsúfolt mégis felszínes lesz a könyv. Minden egyes szereplőnek háttértörténetet akar adni az írónő és közben a jelen eseményei szétesnek. Nincsenek a fordulópontok rendesen felvezetve. Ha egy folytatásos sorozat első felében kérdéseket vet fel az író, nem probléma, de nem mindegy, hogyan és miért teszi fel őket. Amíg a Harry Potterben apróbb utalások mindig voltak az aktuális könyv talányára, addig ebben a kötetben ez a finom építkezés elmarad és csak simán előrántja Rowling a választ a kalapból, előzmény vagy magyarázat nélkül. Egyszerűen túl sok információt szuszakolt ebbe az epizódba és mintha nem lett volna szerkesztője: nincs ritmus, logika, kontinuitás, túl sok a véletlen, nincs íve a történetnek. Ami azt illeti főszereplője sincs, mert Rowling kispadra teszi az első könyvben megismert négyesfogatot, a címszereplőről továbbra sem lehet többet tudni, mint eddig, új karakterekre pedig nincs elég idő, hogy kidolgozottak legyenek. Ráadásként a Harry Potterből ismert figurák történetét, egyéniségét helyenként visszamenőleg tönkreteszi. Mindemellett a sorozat nem önállósodik, nem őrizte meg a kreativitását. Inkább a Harry Potter népszerűségére támaszkodik, és azt ismétli. Olykor pedig a rajongók kiszolgálásának kedvéért, a látványos elemekért veti el a logikát, vagy rúgja fel a saját világának a szabályait. A teljesség igénye nélkül következzenek a konkrétabb problémáim a szereplőkkel, a logikai bukfencekkel és a történet hiányosságaival.

J. K. Rowling - Grindelwald bűntettei (Forgatókönyv) - 8

Grindelwald és Dumbledore… A Harry Potter és a halál ereklyéi nagy kedvencem, már csak azért is, mert végleg leemeli Dumbledore professzort a piedesztálról és megmutatja az esendő, emberi oldalát. Az ő történetének szerves része a Grindelwalddal és ezáltal a hatalommal való kapcsolata, ami tragikus véget ért Ariana halálakor. Azt, hogy erről a kapcsolatról egy komplex képet kapjunk, annak minden szépségéről, visszásságáról, fájdalmáról, öröméről, elvitte a vérszerződés. Ez egy nagyon olcsó írói fogás volt, ami erről a komoly belső vívódásról eltereli a témát egy újabb kis ékszerre, aminek a titkát meg kell fejteni. Sokkal izgalmasabb kérdéskör két ember, akik egykor szerették egymást, megértették a másikat és érthető okok vezették őket el a nagyobb jóhoz, majd elválasztotta őket a meggyőződésük, mint két ellenség, akik egy ígéret miatt még nem támadhatják egymást. Ehhez azonban egy bonyolult lelkű Grindelwaldot és egy megtört lelkű Dumbledore-t kellene ábrázolni. Egy olyan ellenfél, aki tiszteletet, megértést tud ébreszteni a nézőben, sokkal kreatívabb negatív hős lehetne, mint egy újabb Hitlerre hajazó szociopata. Emellett a logika is sérül a vérszerződéssel: ha azelőtt kötötték, hogy Ariana meghalt, hogyan párbajoztak egymással hárman? Ariana halála után pedig hogyan tehette volna ezt Albus? Hol a megbánás, amiről Leetával beszélt?

Az Edevis tükrénél lejátszódó jelenet pedig értelmetlen: ha Albus szívének leghőbb vágya visszaszerezni a vérszerződést, vagyis legyőzni Grindelwaldot, hol vannak az oly sokszor említett, összetett érzelmek? Hol van ebből a húga vagy az édesanyja, Dumbledore életének legnagyobb vesztesége? Ez így számomra méltatlan. A másik, ami foglalkoztat: Honnan veszi mindenki olyan biztosra, hogy Albus egyedül az, aki megállíthatja Grindelwaldot? Voldemortnál nyilvánvaló volt: Dumbledore addigra tudományos eredményeket ért el, Merlin-díjat kapott, a Wizengamot tagja volt, a Roxfort élén generációkat nevelt fel, befolyásos volt több területen is, kiterjedt kapcsolatai voltak, ráadásul ő tanította és figyelte évekig Voldemortot. De ezen a ponton már legendaként számon tartani erős túzásnak tűnik. Így nincs tere a karakterének ígéretes tehetségből egy nagy varázslóvá fejlődni. 

Grindelwald varázslata pedig túl erős ebben a könyvben (ahogyan Creedence első szárnycsapása is aránytalanul nagy): egyetlen varázslatát tucatnyian tudják csak megállítani, míg Dumbledore-tól semmi ilyesmit nem látunk. Emellett Grindelwald a leírások szerint karizmatikus, meggyőző, csábító, de a beszédében ez egyáltalán nem érzékelhető. Amit belőle mutat a forgatókönyv, nem elég ahhoz, hogy melléálljon olyan is, aki teljesen más elvek szerint él. A beszéde pedig furcsa: előre megmutatja a jövőt, a második világháborút, a holokausztot és azt sugallja, ő megakadályozhatja azt. De ha elkapják, akkor ők tehetnek arról, ha bekövetkezik? Elég morbid üzenet… Plusz teljesen érthetetlen, hogy tizennyolc évvel Hiroshima előtt a varázslók mennyit érthettek az atombomba jelentőségéből. 

J. K. Rowling - Grindelwald bűntettei (Forgatókönyv) - 3

Queenie történetének és jellemének hirtelen fordulata nagyon hiányosan lett bemutatva, a viselkedése pedig teljesen karakteridegen volt az első perctől kezdve. Nem tudom, mennyire szánta Rowling viccesnek, hogy Jacobot akarata ellenére, egy másik kontinensre rángassa a hatalmát felhasználva, de szerintem elég morbid volt. Az első részt is számítva ez volt az egyetlen olyan cselekedete, ami azt mutatta, többnek gondolja magát, mint varázslót egy muglinál, hiszen Jacob felett ezzel uralkodott, kizárva az egyenlőséget, kompromisszumot és a másik fél tiszteletét a kapcsolatukból. De amikor őt Rosier nem engedte útjára, azt sajnálni kellett volna? Ez minimum bizarr érzést kelt, és innen már nem lehet azt mondani, Grindelwald megrontotta őt. Queenie eddigi pozitív személyisége, hihetetlenül erős legilimens képessége, a Grindelwaldról szerzett ismereteivel egyszer csak megszűntek létezni. De mindez olyan hirtelen és ok nélkül történt, ami hatalmas logikai bukfenceket okozhat még. A személyisége nem épül, nem halad a könyv végére, “csak” teljesen ellentmond korábbi önmagával.

Ami számomra majdhogynem visszamenőleg tönkretette minimum a Harry Potter és a tűz serlegét, az a tény, hogy Nagini egy nő. Rowling emlékszik rá, hogy Voldemort kérésére Féregfarknak meg kellett őt fejnie? Vagy arra, hogy embereket öletett vele, horcruxot csinált belőle, míg Neville le nem fejezte? Az, hogy maledictus, miért jelenti, hogy megszűnik a szabad akarata egy olyan embernek, akit Grindelwald sem tud a bűvkörébe vonni? Számomra nem csak undorító, de felháborító is egy szereplőt ilyen kontextusba helyezni: egy egzotikus látványosság, akiből kivész minden emberi, nem több egy tárgyiasított biodíszletnél, akitől alig pár mondat hangzik el és egy diktátor kénye-kedve szerint használja őt. 

Ezek már önmagukban is eléggé elrontották az élményt, amit ez a sorozat jelentett eddig nekem. Az olyan “apróságok”, mint az idővonal felborítása, az előző epizód cselekményeinek kihúzása, a főbb szereplők karakteridegen húzásai, a szappanoperába illő bonyodalmak és a kockázat nélküli megoldások eltörpülnek ezek mellett. De elmenni nem tudok mellettük és összességében úgy érzem, Rowling hozzámvágta azt a bizonyos zoknit,  így a további forgatókönyveinek elolvasásától biztos megkímélem magam. 

J. K. Rowling - Grindelwald bűntettei (Forgatókönyv) - 5

A kötet az Animus Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: