Robert Galbraith: Halálos fehér

QUITTER MAGAZIN 2019/JÚNIUS

BRÉKING! BRÉKING! BRÉKING!
Egy szeretett páros feláldozása a szappanopera oltárán…
A Halálos fehér legnagyobb bűne a karaktergyilkosság!

ÉLETMÓD
Régi vevők cserbenhagyása újabb borítóverziókért! Mit tehetünk a pénztárcánk védelme érdekében?

UTAZÁS
A Maldív-szigeteken mégsem a kalózok jelentik a legnagyobb veszélyt…
A tengeri baktériumok káros hatásai az alapvető emberi kapcsolatokra brit tudósok szerint

FENG SHUI
Színek szerinti rendezéssel elkerülhető a sorozatba nem illő folytatások elrejtése…
Az esküvői csokrok stabilitása a templomban létfontosságú

SZERELEM, SZEX, GYENGÉDSÉG
“Mit tegyek még, hogy a főnököm végre az irodaajtónak döntsön?”
“A szánalom az új afrodiziákum!”
“Hogyan szereljem le azt a törtető szukát?”

ÖTLETBÖRZE
Ha túlírt a krimi: “Lapozzatok a 394. oldalra!”
Tuti tippek arra, hogyan kerüljük el az esküvői katasztrófát

PSZICHOLÓGIA
Kierőszakolt szerelem: tagadás vagy mazochizmus?
Az elfojtás megoldás: ötből négy baltás gyilkos ezt ajánlja!
Mikortól válik nevetségessé az “Én tudom, mi a jó nekem!” kártya a kezünkben?

DIVAT:
A férjem ízlése meghatározó avagy a gyűrű mellett sutba dobhatom a designer darabjaimat
A színes kontaktlencse önbizalmat adhat!
Hogyan illesszük az egyéniségünkhöz a sebhelyeinket?

KÖNYV:
Kirobbanó siker a Cormoran Strike és az elszabadult hormonok!
Robin szerepe sokkal nagyobb, mint Batman gondolta volna…

ASZTROLÓGIA / JÓSLAT
Galbraith lesz a következő epizód szadista szociopatája?
Vajon a brexit elmossa az utolsó kötetet?
Hogyan lesz esküvői talizmánból rossz ómen, avagy a hattyú halála

HOGYAN? Rovat
Bűnös élvezetek nyomában avagy öt indok, miért olvassuk mégis tovább a sorozatot…
A “Mert hát úgyis elolvasom” jelenségről bővebben
Könnyelműség vagy optimizmus a csalódás utáni újabb vásárlás?
Hogyan tartsuk életben a reményt?

Robert Galbraith - Halálos fehér - 1

Szemüveget az írónak! (vagy a szerkesztőnek) 

Komolyra fordítva a szót, ez a könyv lett a számomra fájdalmas példa arra, hogy igenis ki lehet szeretni egy sorozatból, azáltal, hogy az író önismétlővé válik, a főszereplőket következetesen rombolja, a saját nézetei pedig láthatóan rányomják a bélyegét az egész könyvre. E mellett rettenetes, ha ennyire süt egy könyvről a szerkesztő hiánya, akinek egyébként a végszóban Galbraith megköszöni, hogy hagyta, hadd menjen minden az ő elképzelései szerint. Úgy tűnik, ez történik akkor, ha senki sem elég határozott, hogy nemet mondjon, vagy őszinte legyen a nagy név felé, aki majd úgyis eladja többmillió példányban azt a könyvet, amin amúgy lenne még mit dolgozni. 

Az első szembetűnő problémám a könyvvel az unalomig ismételt klisés történet, immár harmadjára: a könyv elején Strike küzd a “frissen” szerzett hírnévvel az előző ügyének zseniális megoldása után. Kicsit fejlődött is a cég és azért, hogy ez fenn is maradjon, jól jönne neki egy zsíros ügyfél. Majd láss csodát, itt is van (ezúttal “véletlenül” két ügyfél kopogtat pár napon belül, akik ráadásul ismerik egymást). Közben Strike próbál fogyni, de eszi a sült krumplit, issza a sört, majd hogy hogy nem, minden ötödik oldalon fáj a lába a terheléstől. A nyomozás halad és ahol Strike nem boldogul, ott csilloghat Robin, aki nyilvánvalóan most is veszélybe kerül, hogy az utolsó pillanatban Cormoran fényes páncélban megmenthesse. Természetesen a műfaj maga behatárolhatja bizonyos mértékben a cselekményt, de az nem szűkölködik lehetőségekben, ennél variálhatóbb azért. Nekem még külön problémát okozott, hogy a fordulatok érdekében agyon lett bonyolítva a történet, ami a megoldásba komoly logikai bukfencet is vitt: SPOILER Komolyan egy férfi elcsábít egy nőt, hogy az információt csepegtessen egy másik férfinak, aki majd zsarolni fog egy harmadik személyt ezzel, hogy mikor őt megölik, a zsarolás okozta stressz legyen az, ami miatt majd öngyilkosságot feltételezhet a rendőrség? SPOILER És ez sajnos nem az egyetlen ilyen szügségtelenül bonyolult húzás… Ráadásul túlzásba vitte az író a felesleges karakterek és események bemutatását. Mindezzel együtt a bűntény, ami meg sem történik a könyv első felében, végképp érdektelenné válik. A könyv végét alig vártam, de nem a rejtély miatt, hanem hogy vége legyen. A krimi / thriller műfajba számomra ezek a melléfogások egyszerűen nem férnek bele.

A Cormoran Strike történeteknek szerintem mindig is egyik esszenciális lényegük a két főszereplő karaktere és a közöttük alakuló kapcsolat volt. Az ő ábrázolásuk ebben a kötetben szerintem végleg félresiklott. Ahogy egyre közelebb kerülnének egymáshoz, úgy kommunikálnak egyre rosszabbul, hogy jöhessen a félreértésekből táplálkozó műdráma. Ez eddig is jelen volt a sorozatban, de ami bájos tudott lenni az összecsiszolódás fázisában, évek távlatában szimplán fárasztó. A kettejük közötti kontraszt pedig egy zavaróan szexista ábrázolást eredményezett: Robin az ártatlan, az örök áldozat, az aggszűz. Strike pedig minden kötetben másik bombázót aláz meg, aki természetesen türelmesen vár az érzelmi távolságtartására és érzéketlen megnyilvánulásaira, mindezt szexi neglizsében, meleg vacsorával. De ha meg meri említeni az aktuális bombanő, hogy egy kis tiszteletbe vagy törődésbe nem halna bele, Cormoran azonnal meg is szakít vele minden kommunikációt. Azért, mert ő sérült (ahogy arra minimum öt oldalanként emlékeztetve van az olvasó), így ő fel van mentve? Szeretett asszisztensnőjének pedig leginkább a külsejére figyel ebben a könyvben és a teafőzési képességeire. Ha melléjük helyezzük a többi két lábon járó klisét nőt a könyvben, aki szabadosabb szexuális életet él (lsd: házasságtörést követ el, nyitott kapcsolatban él, vagy csak simán élvezi a szexualitását), mind megbűnhődik végül. Ez a narratíva nagyszerűen megágyaz a szabadabb gondolkodású nők megszégyenítésének… De Robin, minden férfi szereplő vágyának legfőbb tárgya, végig kitart egy – lássuk be – szemétláda mellett, mondván, majd jobb lesz ez, mert mégiscsak biztonságosabb a hosszú évek alatt kialakult, mérgező posványban. Nincs is “szebb” üzenet annál, hogy tartsunk csak ki egy romboló kapcsolatban, mert mennyibe is fájt az az esküvő…. A férfiak ábrázolása sem jobb: akihez Robin vonzódik, jobb esetben egy érzelmi analfabéta, rosszabb esetben gyilkos. Ez az erősen kőkori, szexista és több szempontból káros ábrázolás különösen fájdalmas attól az írónőtől, aki megalkotta Hermione Grangert vagy épp Göthe Salmandert.

Robert Galbraith - Halálos fehér - 2

Robin pedig egy tinédzser érzelmi szintjén tengődik ebben a könyvben, aki nem vállal felelősséget önmagáért és a tetteiért. Az ő döntése, hogy férjhez megy, ahogyan az is, hogy nem érvényteleníti a frigyet. A házasságukban mindkét fél önérzete, méltósága sérül egy-egy ponton és képtelenek őszintén kommunikálni egymással. Amikor mégis megteszik, súlyosan megsebzik egymást. Robin egyszerűen falat emel maga köré, nem vállalja az intimitást. Viszont nem hagy teret hibának. Lehet, hogy ő támogatta látszólag a férje munkáját, életmódját és “csak” lelkileg csalta meg őt, de ez nem emelte nagyobb erkölcsi magaslatokba egyiküket sem. Egyáltalán nem védem a Matthew-t, mert ritka rossz húzásai vannak végig és a lelki bántalmazás nem tréfa, de Robin mintha csak arra várna, mikor hibázik akkorát a másik, hogy kiléphessen a kapcsolatból, úgy, hogy ne kelljen közben szembenézni a saját hibáival. Munkahelyén ugyanez: eltitkolja, hogy pánikbeteg, tehát mentálisan alkalmatlan, miközben potenciálisan veszélyes munkaköre van. A terápiát ráadásul abbahagyja, amikor az számára kellemetlenné válik. Márpedig egy ponton túl az legalább annyira fájdalmas lehet, mint amennyire szükséges. Tehát tudatosan vagy sem, Robin keresi a veszélyt és gyakorlatlanságában nem egyszer hibázik. Így megint ő lesz az áldozat, a megmentésre váró nő, aki nem tehet semmiről. Ez nem az a határozott, bátor, felelősségteljes, mégis kalandos lelkű Robin, akit az első kötetből megismerhettem.

A poszttraumás stressz szindróma (=PTSD) kezelésébe nagyon nem passzol bele az a kép, amit a könyv felmutat. Robin viselkedése nem illik a kórképbe: mutat PTSD-re vonatkozó tendenciákat, de amíg a a professzionális életében veszélykereső, addig magánéletében az elkerülés jellemző rá. Ilyen viszont nincs a valóságban: vagy egyik, vagy másik mechanizmus alakul ki trauma elszenvedőinél. Plusz szó sincs a Robinnak megfelelő kezelésről. Ez nem oldódik meg néhány terápiás gyakorlattól, főleg, ha ennyire nem csinálják még azokat sem. Az ilyen pongyola bemutatása egy mentális betegségnek és az ellene való küzdelemnek csak rontja az ezzel küszködők megítélését. Ami igazán frusztrál, hogy Rowling ennél többre is képes lenne / volt, különösen, mivel saját maga is küzdött mentális betegséggel, és a Harry Potterben gyönyörűen érzékeltette is mindezt. De ezt, amit ebben a könyvben ábrázolt, már nem tudom másnak tulajdonítani, mint a hanyagságnak.

Mivel a könyv túl hosszú, tele töltelékkel, a cselekményhez nem kapcsolódó, így parlagon heverő szálakkal, a magyarázat a végén is egy bő húsz oldalba kerül. Ráadásul az eddig bevált módszert, miszerint Rowling szórja finoman a morzsákat elénk és az olvasó ezekből akár ki is találhatja, mi történt valójában, egyszerűen kihajította az ablakon. Helyette elárasztotta a könyvet morzsákkal és a végén kihúzott egy random kiskiflit a halomból, ami ráadásul ellentmond a logikának. Így elmarad a műfajban annyira várt heuréka pillanat, ami az addigra nem túl fényes hangulat maradékát is végképp agyonvágja. Összességében azt mondanám: egyszerűbb megoldások, változatosabb cselekmény, következetesség a karakterekben, alaposabb kutatómunka és kevesebb politikai kinyilatkoztatás helyretehetné a sorozatot. És egy erős akaratú szerkesztő kéne az írónő mellé, aki megfékezi az oldalak számát, megnyirbálja a jelzők alatt összeroskadó mondatokat és a kliséhegyekkel tarkított, szappanoperába hajló cselekményt. Akkor talán meg lehetne menteni ezt a regényfolyamot. Kár érte, kiváló ügynök lehetett volna…

“Persze, van, hogy az ember nem áll fel, még akkor sem, ha rettenetesen bánnak vele.”⁣⁣⁣

Robert Galbraith - Halálos fehér - 3

A kötet a GABO Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

2 Comments on “Robert Galbraith: Halálos fehér

  1. Visszajelzés: 2019 első fél éve | Könyvkuczkó

  2. Visszajelzés: Kultúrális sokszínűség avagy a legkisebb is számít | Könyvkuczkó

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: