Jojo Moyes: Mióta megszerettelek

Jojo Moyes - Miota megszerettelek - 3

Louisa Clark egyszer megígérte, hogy bátran fog élni és feszegetni fogja a határait. Miután felépül a gyászából, végre összeszedi a bátorságát, hogy pontosan ezt tegye: elutazik New Yorkba, hogy újra együtt dolgozhasson Nathannel, Will korábbi ápolójával a felső tízezer egyik befolyásos családjánál, készen arra, hogy igent mondjon az előtte álló lehetőségekre. Eleinte kicsit furcsa az elé táruló új világ, de arra kényszeríti őt, hogy elhagyja a komfortzónáját és felfedezzen ne csak egy teljesen új kontinenst, de önmagában is olyan tulajdonságokat, érzéseket, amiket még nem tapasztalt meg. Egy új Louisa van születőben, nem az, akit Stortfoldban ismertünk meg és nem is a londoni, hanem valahol a kettő között és azokon túl. Ismeretlen emberek, váratlan események sodorják magukkal, miközben megtapasztalja azt, amit minden bevándorló: a kezdeti kultúrsokkot, az új épületek, kultúrák, szokások varázsát, a honvágyat, a sok kihagyott otthoni eseményt, a távkapcsolat nehézségeit és az új ismeretségek jellemformáló hatását. Ezek némelyike elsőre talán furcsának, érthetetlennek vagy egyenesen idegesítőnek hat, de sosem tudhatjuk, kinek milyen szerepe lesz Lou további sorsában. Csak úgy, mint a való életben, nem mindig könnyű azonnal felismerni, kitől mire számíthatunk.

“Miközben a szám tele volt a szokatlan étellel, a szemem tele az új látnivalókkal, csakis a pillanatban léteztem. Tökéletesen jelen voltam, éberek voltak az érzékeim, egész lényem készen állt, hogy befogadja az új élményeket. Az egyetlen helyen voltam a világon, ahol lehettem.”

Eligazodni a család életében, akikhez kerül, önmagában nem egyszerű. Agnes Gopnik asszisztenseként egy olyan nőt ismerhet meg Lou, aki egy nála sokkal idősebb férfibe szeretett bele. Mr. Gopnik nem csak elképzelhetetlenül gazdag, sármos, de megismerkedésük idején boldogtalan házasságban élt. Agnes nagyon gyorsan az első feleség megürült helyére került, így pária lett az úri társaságban, a pénz elidegenítette régi barátaitól, ráadásul bármennyire szeretik egymást a férjével, súlyos titkok nehezítik a frigyüket. Az ő élete a tökéletes példa arra, hogy lehetnek elképesztő lehetőségeid, nyitva állhat előtted minden ajtó, mégis összetörhet a boldogtalanság. Agnesnek folyamatosan kötelező a megjelenése egy olyan körben, ahol megvetéssel, rosszindulatú pletykákkal és elődjének tisztelgő nőkkel van körülvéve. Otthon is a házvezetőnőtől a mostohalányáig legtöbben ellene dolgoznak vagy semlegesan reagálnak rá. Louisában barátot, megértést, hűséget és diszkréciót keres. Melengető napsugarat a fagyos légkörben rajta kívül egyedül a legtöbbször munkában elmerülő férjében talál. Hamar nyilvánvaló lesz, Lou feladata nem egyszerű. Az ő lélekjelenléte, humora és segítő szándéka kell ide.

Lou nem része ennek a világnak, teljesen más nézeteket vall és sokkal földönjáróbb, gyakorlatiasabb, mint az elit. Ő szembenéz a valósággal, nem pedig elfedi azt és meg sem próbálja elrejteni az igazi énjét, színes egyéniségét csak azért, hogy beilleszedjen közéjük. Az elvei nem csak kirakatként szolgálnak, nem azért akar jót tenni, hogy önzetlennek lássák, hanem mert helyesnek érzi. Will halála, a saját sérülékenysége átformálta őt, értéket keres, nem pedig gazdagságot. Ez bizonyos szempontból megvédi attól, hogy kedvük szerint alakítsák őt. Nem tudják alapjaiban megváltoztatni, így egy külső megfigyelő szemével láthatjuk Gopnikék életét.

“Nem bízott bennem. Rájöttem már, hogy Mr. Gopnik olyan világban él, ahol a pénzt és a státuszt annyival többre tartják mindennél, hogy egyszerűen el se tudja képzelni, hogy valaki ne akarjon pénzt és státuszt szerezni, ha alkalma nyílik rá.”

Láthatjuk ők is mire mennek a gazdagsággal: nem védi meg őket a fájdalomtól, ráadásul ellenségeket kreál nekik, a kapcsolataikat és őket is átformálja. A bizalom, lojalitás, diszkréció fogalma már teljesen átértékelődött bennük. Ez egy kegyetlen, harcokkal teli világ, ahol könnyű kiesni a pixisből és könnyen egyedül találhatja magát az ember. Azzal, hogy szőnyeg alá söprik a problémáikat és nem tartanak össze, még gyengítik is magukat. Louisa ebben a közegben nagyon hamar lehetetlen helyzetben találja magát a titkok miatt, amiket másoknak őriz. Közben egyensúlyt keres az érzelmi és fizikai távolság miatt fellépő problémáira, az intimitás hiányára, amit a kétlaki élete miatt megtapasztal. Elbizonytalanodik, mi legyen a helyes lépés. Két új ismerős segít neki dönteni: az egyikük egy idősebb barát, aki nagyon régóta egyedül boldogul és mindent a maga módján intéz, a másik pedig egy tehetős fiatalember, aki fájdalmasan emlékezteti őt valakire a múltjából. A döntés a legjobb, amit csak hozhat, mert önmaga felé vezeti. Ez felhívja a figyelmet arra, milyen fontos az őszinteség, az érzelmeink és gondolataink kifejezése, aminek hiányában olyan fordulatot vehet a sorsunk, amit nagyon nem szeretnénk.

Lou személyisége végre teljes pompájában ragyog ebben a könyvben. Bolondos, kedves, humoros és sokszor keveredik komikus helyzetbe. De egy nagylelkű, melegszívű barát, aki akkor is megteszi, ami helyes, mikor az egyáltalán nem egyszerű vagy rá nézve várhatóan negatív végkimetele lesz. Nagyon jó választás volt kipróbálnia magát egy új helyen, mert kilép a családja és az emlékei árnyékából, bátrabb és öntudatosabb lesz. Vegyíti az első könyvből megismert érzelmes, naiv és a második könyv realisztikusabb, komolyabb Louisa-ját, aki az új, önmaga által teremtett életében valósággal kivirágzik. Ugyanúgy jelen vannak a kis apróságok benne, amik olyan egyénivé és szerethetővé teszik, de erősebb, tapasztaltabb és megfontoltabb. Megtalálja, amit keresett, tudja, miben jó és mit akar elkerülni, kivel és milyen kapcsolatot szeretne. Figyelmes mások igényeire, türelmes, érdeklődik a divat iránt, megjavítja ami érték. A csíkos harisnyák, vintage ruhák fontos szerepet játszanak a végső döntésében, így tökéletes befejezést kap, amiben nem ő alkalmazkodik másokhoz, hanem kiáll a világ elé büszkén, úgy, ahogy van.

“Van választásom. Lehetek Louisa Clark New Yorkból vagy Louisa Clark Stortfoldból. Vagy egy egészen másféle Louisa, akivel még nem is találkoztam. A lényeg az, hogy ne azok döntsék el, ki vagy, akik körülötted vannak, ne zárjanak be egy dobozba, mint egy pillangót. A lényeg az, hogy tudd: mindig kitalálhatsz valamit, amivel újraalkothatod önmagad.”

A kötet a Cartaphilus Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s