Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Delia Owens - Ahol a folyami rakok enekelnek - 2

“A láp nem mocsár. A láp a fény hona, ahol fű nő a vízben, és a víz egybeolvad az éggel.”

Delia Owens első regénye a maga nemében páratlan: egyszerre fejlődéstörténet, krimi és egy finom óda az anyatermészethez. A középpontjában Kya Clark áll, akinek az életét az ötvenes évek elejétől a hatvanas évek végéig követhetjük nyomon, ahogyan magára hagyott hatéves kislányból fiatal nővé cseperedik egy Észak Carolinai kisváros mellett fekvő lápvidékén. Egy magányos, sokszor melankólikus történet ez, ahogyan egy teljes elszigeteltségben élő lány a természetből merít vigaszt, tudást és teremt meg egy különleges életet magának, miközben a csalódásaival, a felnőtté válással és a családja által okozott sebekkel viaskodik. Ezzel párhuzamosan kirajzolódik egy megrázó haláleset története is, amiben Kya lesz az elsőszámú gyanúsított. A könyv párhuzamosan mutatja be a lány fejlődését és a gyilkossági nyomozást, ami egyre növeli a feszültséget, miközben bemutatja a társadalom törékenységét, generációs problémákat, a szegregáció okozta feszültséget, a természet erejét és Kya összetett személyiségét. Ha pár szóban kéne összefoglalnom ezt a kötetet, azt mondanám: egyedülálló, emlékezetes, hangulatos, mély érzelmekkel teli és elgondolkodtató írás, ami nem hagyja hidegen az olvasót. Nem tökéletes, de mindenképpen különleges alkotás. Igazi élmény, amit nem érdemes kihagyni.

A szerző eredeti foglalkozása zoológus, így átjárja a kötetet a természet iránti csodálat és szeretet. Kya tökéletesen illeszkedik a mocsárba, ami felneveli őt. A láp teremtménye ő, aki másoktól távol, árnyékban virágzik ki igazán, hogy ereje, függetlensége és szépsége elhalványítsa a többieket. Ahogyan a lány a lápon, úgy az olvasó is kicsit kívül marad a többiek életén: ritkán érezzük magunkat beavatottnak, megfigyelők maradunk. Egy természettudós szűrőjén keresztül látjuk az emberi viselkedésmintákat, mintha kivételesen nem a természetet figyelnénk, hanem az figyelne minket. Kyának a viszonyítási pontot, stabilitást az őt körülvevő állatok, növények, természeti jelenségek adják, így értelemszerűen ezekből kiindulva értelmezi az emberek viselkedését, célját. Mindent egyéni szemszögből figyel a rejtekhelyéről, majd beilleszti ezt a saját világába. Ezt olyan gyönyörű prózával, a mocsár élővilágának egyszerű hasonlataival mutatja be az író, ami nem csak előrevetíti olykor a cselekményt, de egy különleges, meghitt kapcsolatot teremt a minket körülvevő milliónyi apró csodával. Az élet körforgásának, erejének minden pillanata úgy jut el a fülünkbe, mint egy elsuttogott titok, tűnő látomás, ami bármikor elillanhat, kicsúszhat a kezeink közül, ha nem vigyázunk rá.

“Vajon azért vetettük ki magunk közül Ms. Clarkot, mert más volt, vagy azért volt más, mert kitaszítottuk? Ha befogadtuk volna magunk közé, azt hiszem, ma egy lenne közülünk. Ha etettük, ruháztuk, szerettük volna, beinvitáltuk volna a templomainkba és az otthonainkba, nem lennének előítéleteink iránta.”

Kya testesíti meg az úgy nevezett baby boomer generációt, akik a második világháborút követő húsz évben jöttek a világra, mint a háborútól meggyötört életek nagy reménységei. A szüleik a “veteránok”, akiknek az életét a huszadik század legélesebb és legkönyörtelenebb változásai, a polgáriasodás, a gazdasági világválság és a második világháború határozta meg. A hagyományos társadalmi berendezkedés felbomlása, a traumáikkal való küzdelem, az anyagi életük és ezzel a státuszuk drámai változása nagy mértékben hatott a gyermekeik nevelésére is. A baby boomerek így egy komplikált és zavaros időszak szülöttei, generációs sokk örökösei. Olyan gyermekek ők, akiket a szüleik nem zártak el a kegyetlen valóságtól. A nők munkába állása, az akkori közvélekedés, illetve gyakorlatlan életvezetés miatt sok időt töltöttek a szüleik nélkül, miközben csonka családokban próbáltak lavírozni, de a lelki fejlődésüknél sokkal fontosabbnak tartották a szülők a túlélésüket. A főszereplő személyes élményei tükrözik az akkori közhangulatot, a társadalmi problémákat, konfliktusokat, nevezetes eseményeket. Amikor bíróság elé állt, az Amerikai Egyesült Államok is a saját népének ítélőszéke előtt hevert: polgárjogi megmozdulásoktól volt hangos az ország, a vietnámi háború létjogosultságát vitató közvélemény a kormány ellen fordult, tüntetések, mozgalmak indultak azért, hogy véget érjen többmillió ember rémálma. Mindeközben a Manson banda gyilkosságai, faji zavargások rázták meg a sajtót. A pacifista és anarchista nézetek felerősödésének, a feminizmus második hullámának, zöld-ökológiai nézetek ideje volt ez, amik ezt a könyvet is átjárják. Ártatlanságuk korai elvesztése, kiszolgáltatottság és elképesztő akarat jellemzi az akkori fiatalokat. A főszereplő lesz az erő, ami kicsiben ugyan, de szembeszáll a hatalommal és felhívja a figyelmet a társadalom visszásságaira. Szakít a múlttal, az igazságtalansággal, fel szeretne építeni egy új jövőt, ami harmónián alapszik. Kérdés, nem késett-e el ahhoz, hogy ezt megvalósítsa és bizalommal telve, optimistán új kezdetet teremtsen. Egy gyönyörű álom az övé, ami talán túl szép, hogy igaz legyen.

A “lápi lány” egy felejthetetlen, életteli és eredeti karakter. A túlélése ilyen mértékű izolációban már önmagában közelít a természetfeletti erőkhöz, de a személyisége nagyon is valósnak érződik. A könyv esszenciája a magány, aminek ő az ördögi köreiben egyre mélyebbre zuhan. Miközben elképesztő tudást halmoz fel az élővilágról, más területekről, a társadalmi interakciókról, hagyományokról finoman szólva is hiányosak az ismeretei. Minél távolabb kerül az emberektől, annál jobban tart tőlük és a bizalma egyre gyengül. Ezt a csalódásai is apró lépésenként erősítik. Ezzel ellentétben viszont sosem hagyja el a vágy, hogy saját családja legyen. Ez a halványan pislákoló remény és optimizmus, ami mozgatja őt. Ez ébreszti rá, hogy nem bújhat el a fájdalomtól, mert az belülről emészti és pont attól űzi messze, amit annyira szeretne. Így összeszedi magát, elkezd szembenézni a félelmeivel.

“Az őszi levelek nem lehullanak, hanem repülnek. Ráérősen kószálnak, mert nem lesz több lehetőségük a magasban szárnyalni. Visszaverik a napfényt, kavarognak, vitorláznak és ide-oda libbennek a széllel.”

Amikor először találkozunk vele, Kya olyan, mint az érintetlen vízpart: tele van lehetőségekkel, de attól függ, mivé alakul, hogyan bánik vele a környezete. A szülei, az kisvárosi emberek, az iskola túl mély nyomot hagynak benne. Pont azok fordítanak neki hátat, akiknek óvniuk kéne, vigyázni rá. Már akkor is, amikor még együtt a család, az apa érzelmi kitöréseinek, italozásának és szeszélyeinek vannak kitéve mindannyian. Amikor az édesanyja elhagyja a családját, hamarosan követik őt Kya testvérei, majd az édesapja is. Fizikailag és érzelmileg is elhanyagolják, bántalmazzák, így nem tud semmit a biztonság érzetéről. Mindkét szülő azt mutatja neki, hogyan meneküljön el a problémák elől, ahelyett, hogy szembenéznének vele. Senkitől nem kap útmutatást, amivel feldolgozhatná a világ sötét oldalát. Számára az élet, a többi ember csupa veszély, inkább elbújik, elfut mindenki elől, ezzel együtt értékes tapasztalatokból marad ki. Így nehezen érhet fel a lehetőségeihez, amik benne vannak, mert a világ egyszerűen kilökte, megtagadta őt. Ez beárnyékolja az egyéniségét, az életét. A mocsár lesz számára az édesanyja, édeaspja és testvérei, akik soha sem voltak ott neki. A természet erői jelentik számára a biztonságot, az otthont, mert nem hazudnak és soha nem hagyják magára. Felnővén Kya elég motiválttá válik ahhoz, hogy a saját ösvényén járjon.

Kya, ha nem is nyíltan, de az amerikai álom egyik megtestesítője, pedig hiányzik belőle az ambíció, az egoizmus és a követelőzés. Sok szempontból hátrányból indul, mostoha körülmények között él, de kitartással, önképzéssel és erővel felülemelkedik ezeken az akadályokon. Korán fel kell nőnie, de a gyermeki énjét próbálja minél tovább őrizni, így vannak tulajdonságai, amelyek mindig fiatalon tartják. Az önvédelmi ösztönből, hogy mások elől elbújjon és figyelje őket, cél lesz: a természettel összhangba kerülni, megfigyelni azt, a szépségét pedig megosztani másokkal. A tudással, amit felhalmoz, megtalálja a tökéletes egyensúlyt és szakmát is szerez. Ami furcsa, megvetett életmódként indul, abból siker lesz, köszönhetően a kitartásának és szerénységének. Miközben egyre többen megismerik a nevét, megteremti magának a lehetőségeit, ugyanaz az egyszerű, szerény, kitartó és földönjáró lány marad, aki volt. Nem hagy fel a korábbi életmódjával, nem száll el magától. Végül, ahogyan a láp összeköti a tengert a szárazfölddel, úgy ő lesz a kapcsolat az emberek és a természet között.

“Menj jó messzire, amilyen messze csak tudsz, és még azon is túl, oda, ahol a folyami rákok énekelnek.”

A kötet a Libri Kiadó gondozásában jelent meg, itt megrendelhető

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s