Blogszületésnap: Amit jobb lett volna tudni, mikor belevágtam…

Blogszuletesnap - 11Amikor öt éve elkezdtem blogot írni, szó szerint nem volt a leghalványabb fogalmam sem arról, mit csinálok. Azt gondoltam, mivel körbe vagyok véve programozókkal, majd áradnak felém a felhasználói tapasztalatok, szakmai szintű tanácsok. De ez nem így van, különösen, ha az egyiknek adatbázis fejlesztés, a másiknak meg mérnöki kutatás a szakterülete és a facebook használatához is sokszor a barátnőjüket kérdezik. Így tökéletesen vakon, térkép és útmutató nélkül vágtam bele a sűrűjébe. Nem hittem, hogy pár családtagon kívül bárki elolvassa majd, amit írok, nem gondoltam volna, hogy recenziókat kapok majd (őszintén szólva nem tudtam, hogy létezik ilyesmi…). Minden, amiben reménykedni mertem, hogy egy közösség része leszek és nem fogom elfelejteni az élményeimet. Az elején természetesen voltak sajátos, vagy egyenesen téves elképzeléseim, milyen is ez a műfaj, de nagyon hamar kiderült, ez folyamatos tanulást, fejlődést igényel. A mai napig nem tudom, van-e kialakult, felismerhető stílusom, hogy mit fogok legközelebb tanulni a többiektől vagy épp a saját tapasztalataimból. Így teljesen váratlanul ért, hogy úgy két és fél év után elkezdtek megkeresni kezdő bloggerek, hogy adjak nekik tanácsot. Úgy gondoltam, egyszerűbb írnom erről egy posztot, hogy én mit gondolok, mit lett volna jó tudnom már az elején. Ez egy teljesen szubjektív írás lesz, mert szerintem nincs egy bevált formula, ami mindenki esetében működik, csak azt tudom elmondani, számomra mi vált be, én hogyan éltem meg ezt az egészet. Íme pár jótanács, amit jó lett volna nekem is tudni már az elején:

Úgy blogolj, mintha senki nem olvasná!

Az elején, különösen, ha hozzám hasonlóan nem tudod, mi, merre, hány méter, miről és hogyan írj, természetes, hogy kicsit azt csinálod, amit másoknál látsz. (Most nem egyes blogok, fényképek vagy stílus teljes lemásolását értem, az egészen más témakör…) De meg kell találnod a saját hangod, az egyéni stílusod és kiállni vele a világ elé. Érdemes megfigyelni magadat, milyen tartalmat írsz örömmel és mi az, amit nem érzel sajátodnak. Ha örömmel írsz booktageket, töltsd ki mindet! Ha nem akarsz minden könyvről külön írni, ne csináld! Ha hosszan szeretsz egy témában elmerülni, tedd azt! Ha valamivel kapcsolatban nyomást érzel, inkább engedd el! Ha valami nem működik, lépj egyet hátra és találd meg, min szeretnél változtatni, hogy jobb legyen! Egy blog sok idődet fogja elvenni. Ha nem érzed jól magad közben, mi értelme? Beszélj olyan témáról, olyan stílusban, amiről szívesen írsz, és amit ugyanilyen szívesen olvasnál! Látszódni fog a bejegyzéseiden, hogy szívből csinálod és az is, ha nem. De ami az egyik embernek öröm, a másiknak kínzás lehet. Így ne hallgass másokra, még rám se, ez a legfontosabb tippem. A megoldás az, hogy nincsen egy egyetemes megoldás. Ne félj egyéni szín lenni a palettán, mert ez segíteni fog megtalálni a közönséged!

Mutáns Blogger, légy büszke!”

Mikor kitettem az első blogom a molyra, hogy véleményezzék a többiek, az egyikük egy nagyon értékes észrevételt osztott meg velem: a “Rólam” rész sokkal hátrább volt, mint például a blogajánlóm, ahol az általam olvasott oldalak szerepeltek. Azt mondta nekem, ez az én blogom, látszódjon is rajta! Tegyem a büszkeségemmé! Többeknél láttam a bemutatkozó részeknél, hogy “tudom, már csak egy újabb bloggerre van szüksége a világnak” vagy “olvassatok vagy ne olvassatok, igazából mindegy”. Erre azt tudom mondani, ha Te úgy adod elő, hogy értéktelen vagy érdektelen az oldalad, miért olvasná el az írásaidat valaki, aki nem ismer? Tudom, nem mindenkinek alapbeállítása az önbizalom, magabiztosság (nekem például egyáltalán nem az…), de meg kell tanulni a képet, amit magadról alkotsz, nem lehúzni. Sajnos így is akadhat bőven, aki kívülről ezt megteszi. Szóval ne szóld le magad a saját blogodon!

Ments el mindent több példányban!

Biztos sok ember agyára megyek a ténnyel, hogy jelenleg a negyedik szolgáltatónál üzemeltetek blogot, vagyis háromszor költöztem már és összesen ez a második blogom. Ezeknek az oka az, hogy az adott felületet nem éreztem magaménak vagy egyenesen felhúztak az olyan rendszeres problémák, mint bizonyos verziók eltűnése az éterben. Az első helyen időről időre eltűnt a legtöbb bejegyzésem korai állapota, ami a formázást illeti. A gifek, képek környékén tapasztaltam olyasmit, hogy az adott bekezdésben a betűtípus más lett, mint a bejegyzés többi részében. Úgy döntöttem, modernebb, megbízhatóbb felületre megyek. Míg költöztem, lementettem  mindent a blogról. Azelőtt a honlapon írtam elsőre is, azóta eleve szövegszerkesztő programot használok, és onnan másolom be a második elolvasás után, majd formázom. Minden szöveg, kép, kódsor el van mentve a gépemen, egy külső meghajtón és egy titkosított felhőben is. Ez jól is jött a harmadik szolgáltatónál, ahol rendszeresen az első változatra ugrott vissza időzítésnél a bejegyzésem. Lehet, hogy elsőre ez túlzásnak tűnik, hiszen mégsem atomfizikai tanulmányt írok, de kinek van kedve többször dolgozni? Biztos, ami biztos, ments el mindent!

Nem fog minden ugyanúgy sikerülni…

Könyves blogot írni több, mint leülni és szöszmötölni. Akármilyen posztot is írsz, ez több lesz ennél. Érdemes jegyzetelni, rendszerezni a gondolataid és őszintén leírni, mit gondolsz, ahogyan kísérletezni is, milyen típusú bejegyzések állnak jól. Van, amikor mindez könnyen megy, és egy szuszra megírja az ember, a végén pedig minden a helyére kerül. De legtöbbször nem ez az eset áll fenn. Én szeretek őszinte lenni, szellemes, személyes, mégis valamennyire objektív, szívesen próbálkozom ezzel-azzal, legyen az levél formátum vagy akár eszperente bejegyzés. Némelyik ötleten évekig ültem, mire megtaláltam a megfelelő könyvet / témát hozzá, hogy aztán napokig tépjem a hajam, hogyan is tudom megcsinálni megalkuvás nélkül, és benne legyen minden. De bármelyik verzióról is legyen szó, tudd, hogy nem minden bejegyzésed lesz nagy durranás, nem mindig lesz a befektetett energiával összhangban a fogadtatás, és ez valahol természetes. Van, amelyik bejegyzés éppen nem cseng össze az olvasók ízlésével, a könyv megítélésével, vagy épp más hangot üt meg, mint a többi írásod. De nem szabad csüggedni és a statisztikánál, hozzászólásoknál leragadni. Néha elég a tudat, mennyit agyaltál, dolgoztál valamin, ami olyan lett, ahogy Te elképzelted.

A külső igenis számít

Ahogyan egyes könyvekhez is elvezethet a borítójuk, ugyanúgy egy bloghoz is sokat hozzátehet az esztétikus megjelenés. Rosszabb esetben el is kergethet potenciális olvasókat. A jó hír, hogy nem kell web-programozó zseninek lenned ahhoz, hogy szép legyen az oldalad. Egyszerűen tesztelheted a kiválasztott sablon színeit, betűtípusát és a kiválasztott képeket: zavarja a szemed, ha egy percnél tovább kell nézned? Az összhatás harmonikus? Te tudnád olvasni minden nap? Ha a válasz nem, variáld addig a Neked tetsző elemeket, kísérletezz több színnel, sablonnal, amíg nem találsz rá a sajátodra! Szerintem érdemes volt felhagynom a sötét sablonon áttetszően úszó, világos betűkkel megírt kinézettel és váltanom egy letisztultabb, átláthatóbb külsőre. Ez is az én ízlésemet tükrözi, de nem bántja úgy a szemet. Tehát az is igaz, hogy érdemes egyéninek, újítónak lenni, és az is, hogy bizonyos trendek nem véletlenül nem terjednek el széles körben.

Vigyázz a pénztárcádra!

Az első évben hajlamosak lehetnek sokan nagyobb beruházásokra. Emlékszem, mielőtt indult az oldalam, rengeteg közös olvasmányélményről láttam beszélgetni a többieket blogon, hozzászólásokban, molyon, egyéb platformokon. Olyan érzésem volt, mintha egy titkos társaság tagjai lennének, bennfentes szólásokkal, sajátos humorral. Egyesek láthatóan fél szavakból is értették egymást. Számomra a blog indulásában nagy szerepet játszott, hogy szerettem volna tartozni valahová, így elkezdtem beszerezni ezeket a könyveket, hogy én is beléphessek a társaságba, részt vehessek a nagy beszélgetésben. Nálam mondjuk nehezítő körülmény, hogy külföldön élek, így a könyvtár nem opció számomra, ha magyarul szeretnék olvasni. A lényeg, hogy az elején könnyen elragadja az embert a hév és nagy költségekbe verheti magát. De nem attól lesz valaki blogger, hogy egyből befizet egy drága csomagot a domain névért, nem a zsúfolásig pakolt könyvespolctól lesz valaki könyvmoly és nem kell drága fényképezőgép, hogy szép képekkel illusztrálja a blogját vagy az instagram fiókját. Az elején érdemes kivárni, egyáltalán tartós állapot marad-e a blogolás, olvasás, fényképezés. Érdemes több könyvtárba belépni, vagy rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől kölcsönkérni a könyveket. A legtöbb telefonon van fényképezőgép, és gyönyörű stock fotókat kínáló oldalakon is lehet keresni szabadon megosztható képeket. Először célszerű bemártani a lábujjunkat a vízbe, nem azonnal fejest ugrani…

Érdemes rendszeres időközönként posztolni!

A “rendszeres időközönként” fogalma mindenkinek mást jelent, de célravezető megtalálni a saját ritmusodnak, szabadidődnek megfelelő egyensúlyt. Több blogot és vlogot is követek és nagyon szeretem azokat, akiknél tudom, hogy minden szombaton vagy minden harmadik napon megjelennek egy írással vagy egy videóval. A rendszeresség sok visszatérő olvasót eredményezhet. Én idén vezettem be, hogy havonta hat posztot írok, minden ötödik napon, ráadásul a “szabadságom” jó alkalom volt arra, hogy előre elkezdjek írni, mikor ihletem támad. Így tudok párat aludni a mondanivalómra, meg tudom várni az alkalmas pillanatot a fotózásra, a posztolás napján még egyszer le tudom ellenőrizni, mit írtam, és sokkal nyugodtabb lett számomra minden. Viszont mindig figyelj oda magadra, az egészséged, magánéleted, a jó érzéssel teli alkotás legyen fontosabb, mint egy határidő, amit magadnak szabtál meg. Nem egy gép vagy, hanem ember, szükségletekkel. Éppen elég nyomás lehet rajtad az életed többi területén, ne legyen még a szabadidőd is stresszes. Az ilyen alkalmakra lehet érdemes írnod egy-két tartalék bejegyzést. A recenziókat illetően fontos, hogy ismerd a saját határaidat és azon belül mozogj, ne vállalj olyan mennyiséget, amivel már nem fogod tartani a lépést. Időbe telik, amíg mindezt kitapasztalod, de jó érzés lesz ránézni az oldalra, amit Te alakítottál ki!

Aktívan nyiss a többiek felé!

Nagyon szép az elképzelés, hogy tökéletesen elég egyéni, minőségi tartalmat letenni az asztalra és majd csak úgy hömpölyög a tömeg az oldaladon, de ez nem igaz. Ez csak frusztrációhoz vezet, különösen ha az oldaladdal sokkal komolyabb vagy magasabbra törő célod van, mint megőrizni az olvasmányélményeidet. Ha egyre nagyobb olvasóközönséget szeretnél, Neked kell kinyújtani a kezed feléjük. Ez ott kezdődik, hogy nyitsz a többiek felé. Én nagyon félénken kezdtem, az első pár bejegyzésem teljes titokban tartottam, kész csoda, hogy a google megtalált. Már attól is ideges voltam, hogy hozzászóljak mások posztjához, nemhogy aktívan kitegyem a molyra vagy a facebookra az értékeléseimet. De hamar rájöttem, egyáltalán nem olyan nagy ügy ez, mint amennyire tartottam tőle. Érdemes megkérdezni magadtól, ha elvársz valamit az olvasóidtól: Te is megteszed ezt, ha tetszik egy oldal? Te is hozzászólsz? Ha zavarban érzed magad mások előtt, a közeledés online a hozzád hasonló érdeklődésűekhez egy jó gyakorlóterep lehet. Próbáld meg kiélvezni, amit a közösség nyújthat. Fordulj bizalommal a többiek felé, vagy akár egyvalaki felé, aki szimpatikus! A legtöbben örömmel fognak beszélgetni Veled!

A reakciók az írásodra váratlan módon fognak hatni Rád!

Az gondolom nem annyira újdonság, hogy ha valaki leír valamit nyilvánosan, annak előbb vagy utóbb szembe kell néznie a reakciókkal. Az első típus, amire inkább számítottam, mégis időnként forró zuhanyként ért, azok a negatív hozzászólások, szexista, gyűlölködő üzenetek. Többször találkoztam a jelenséggel, hogy sokan alapból azt feltételezik, hogy férfi vagyok, uramnak szólítanak, akkor is, ha a válaszban megírom, hogy amúgy nő vagyok. De amint leesik ez a tantusz, jön a következő kör, amikor már nem érvelnek, vitáznak, csak simán leszólnak, hogy nem nőknek való az írás, már értik is, miért nem elég jó a gondolatmenet, amit felvázoltam. Aztán ott van a klasszikus trollkodás, amikor mondjuk a moderáció miatt a következő hozzászólásban javasolják, hogy csináljak gyermeket a jó édes, éjszakai pillangó édesanyámnak és gondolom, a többit el lehet képzelni. Nehéz ilyenkor nagy levegőt venni, és nem lesüllyedni a szintjükre ezeknek, mert sajnos ott legyőznének a rutinjukkal. Még nehezebb volt számomra nem elhinni pár keményebb beszólást, ami a saját, már meglévő bizonytalanságomat igazolta. Az a helyzet, hogy imposztor szindrómás vagyok, ami röviden annyit tesz, hogy leértékelem a saját teljesítményem, nem hiszem el, hogy megérdemelten tartok ott, ahol… stb. És akkor elérkeztünk a számomra megdöbbentőbb és váratlanabb hatásra, ami a pozitív visszajelzések mértékét és minőségét illeti. Amíg az egyik felem bízik abban, hogy van helyem a blogszférában, a másik folyamatosan és logikusan megmagyarázza, hogy egyáltalán nincs. Ha rengetegen elolvassák egy írásomat, akkor egyből attól félek, hogy ez valami tévedés, vagy katasztrófaturizmus. Hogy ezt bárki meg tudná így írni, csak szerencsém volt, az indexen is belátják majd, mekkorát tévedtek… stb. De ami akár pár percre is ki tud zökkenteni ebből és majdnem áttöri ezt a falat, azok az érzelmi reakciók, a kedves levelek és beszélgetések, amik bíztatnak. Ez az érzés sokkal váratlanabb volt a többinél és nem tudok elég hálás lenni érte! Köszönöm mindenkinek, aki ezt megadta nekem!

Nektek milyen tapasztalatotok van, amit jó lett volna tudni már az elején? Szívesen veszek minden tanácsot, vagy kérdést is, ami szerintetek lényeges lehet…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s