Ms. Havisham és a megállított óra

Charles Dickens - Szep remenyek - 7

Időnként mindannyian vágyunk arra, hogy az idő álljon meg. Hogy egy gyönyörű, illékony pillanatban ott maradhassunk. Mivel ez nem lehetséges, kincsként őrizzük ezeket a lelkünk mélyén, időnként meglátogatjuk, felidézzük őket, így kapaszkodunk a boldogság, nyugalom és szépség múlandóságába. De sajnos ezeknél erősebb érzés a félelem, ami kiskorunktól kezdve formál minket. Az, hogy erősen emlékszünk a fájdalomra, a traumatikus eseményekre, megvédhet minket attól, hogy újra át kelljen élnünk azokat. A természet egy különös fintora, hogy sokan benne ragadnak olyan pillanatokban, amiket mindenáron felejteni szeretnének, mert rettenettel, félelemmel tölti el őket, míg az örömteli idők elröppennek a kezeink közül. Charles Dickens megalkotott egy különleges, egyéni karaktert, Miss Havishamet, akinek az élete egy drámai pillanatban megrekedt.

“A szobáját megvilágító gyertyák falba erősített gyertyatartókban égtek. Magasan a padozat fölött, sápadt fénnyel világoltak, mint az ilyen ritkán szellőztetett szobában lenni szokott. Amint a szemem körbejárt a sápadt fényű gyertyákon, a megállított órán, az asztal tetején széthányt s színükvesztett menyasszonyi díszeken, majd ezen a rémisztő alakon és kísértetiesen elnyúlt árnyon, melyet a kandalló tüze vetített a mennyezetre s a falra, úgy láttam, hogy mindenben a pokoli tervezet ölt testet.”

Miss Havisham elméletileg mindent megkapott az élettől, amit egy fiatal lány remélhet: édesapja tiszteletbeli polgár, vagyonos üzletember, aki megadja neki, amit csak kér. De sajnos elkényezteti a lányát: azt adja meg amit kér, de nem azt, amire szüksége lenne. Nincs tisztában az erejével, nem tanul meg semmiért megdolgozni. Így amikor egy szélhámos behálózza a lányt, majd az esküvője napján elhagyja őt, nem tudja, mit csináljon, hogyan lépjen túl ezen a hatalmas, nyilvános elutasításon. Hiszen nem mutatták meg neki, hogy ő mit képes egyedül, szolgálók hada nélkül elérni, nem védte meg senki azoktól a csalóktól és nyerészkedőktől, akiket a nagy vagyon vonz. Így Ms. Havisham egyszerűen lefagy, az élete az órákkal együtt megáll egy szobában, ahol olyan lelkesen készült az esküvőjére. Vele együtt a ház is lassan, de biztosan romlásnak indul, mert nem engedi be a fényt. Sötétségben élt korábban is, mert elzárták a tudás és a valóság elől, az ablakok bezárása csak véglegesíti ezt az állapotot. Most már nem csak nem ismeri és féli a külvilágot, de egyenesen elutasítja azt. A normális kapcsolatok lehetőségét is elveti, nem néz szembe a kihívásokkal, és elvonul a bástyái mögé. 

Egy traumatikus esemény után hallgathatunk az ösztöneinkre és bezárkózhatunk, hogy megőrizzük, ami a törékeny lelkünkből maradt vagy összeszedhetjük a bátorságunkat és bízva önmagunkban megpróbálhatunk új kapcsolatot teremteni a világgal. Vagy felülünk a lóra, vagy lehet, már soha többé nem leszünk rá képesek. Nehéz eldönteni, mikor alkalmas az idő, mikor állunk készen, de Ms. Havisham esetében egyértelműen késő. Már túl sok ideje él tagadásban, elutasítástól való félelemben. Nem csak az negatív, ami történt vele, hanem az is, ahogyan reagál rá: míg elméletileg a kihívások nélküli élet, a csalódások kikerülése és a védett kuckó nagyon jól hangzik, sőt időnként mind szeretnénk is ezeket, Ms. Havisham az egyik legboldogtalanabb ember, akiről olvashatunk. Nem csak megvédi magát a csalódástól, de egy idő után ez kontraproduktívvá válik, mikor kizárja a rossz mellett a rengeteg jót. 

A szeretet lényegét sem érti. Nem ismeri fel akkor sem, mikor az orra előtt jön létre egy életreszóló kötődés. Vágyik ezekre, ezért is fogad örökbe egy rossz sorsú kislányt, de az anyaság egy kifordított, eltorzult formáját képes csak megadni neki. Csak amikor már késő neki is és a nevelt lányának is, akkor jön rá, mit tett. Azzá vált, ami tönkretette őt is: szívtelenné. Nem csak magát keserítette meg, de elvett valamit egy ártatlan gyerektől. Már nem tudja ő sem visszafordítani, ami a saját bosszúvágyából ered. Megtanította a lányának, hogy minden férfi ellenség, hogy aki szeret egyet is, az ostobaságáért bűnhődni fog. Ennek eredményeképpen Estella elutasítja azt, akit szeret és aki viszontszereti és egy olyan férfihez megy hozzá, akit megvet, borítékolva egy számára fájdalmas házasságot. Miközben azt várja, hogy a lány beteljesítse az ő küldetését és álmát, nem látja, hogy mit tesz vele. Mert az identitása, tapasztalatai, gyermekkora teljesen más, így a reakciói is. Pont az bántja meg legjobban őt, hogy bezárkózásra neveli a lányt, aki őt is kizárja, mert nem tanította meg neki, mit is jelent ez a kapcsolat. Gondozni kellett volna ahhoz, hogy fejlődjön, nem pedig elnyomni az egyéniségét a védelme érdekében. Estella félelemmel társítja az érzelmeit, így felnővén távolságot tart, és pont az érzelmek elnyomásával, megtagadásával szerez sebeket.

“– Ó, te jégcsap! – sopánkodott Havisham kisasszony. – Te kőszívű, te!
– Micsoda? – szólt Estella, s a kandallónak dőlve ugyanoly mozdulatlan közönnyel tekintett rá, s csupán a szeme járt – Te veted a szememre, hogy jégcsap vagyok? Te?
– Talán nem vagy? – hangzott a vad válasz.
– Tudhatnád, hogy az vagyok, amivé tettél. Téged illet minden dicséret, téged illet minden gáncs, tiéd a siker, tiéd a bukás. Egyszóval: tiéd vagyok.”

Miss Havisham szobája tele van olyasmivel, ami elméletileg hívogató, az élete mesebeli elemeket tartalmaz, mégis az esküvőre váró helyiség a félig elkészült menyasszonnyal tragikus, gótikus, kísérteties jelleget ölt.  A fehér dominál a lakosztályában, amiről elsőre az ártatlanságra, tisztaságra, romlatlanságra, az angyalokra és egy ígéretes kezdetre asszociálhatunk, de ebben a kontextusban egyre jobban felszínre tör a szó negatív felhangja is: fagyos, kísérteties, fakó, túlvilági, halálos lesz. Mint Ms. Havisham tortája: kívülről gyönyörű a máz, édes, hívogató, de belül már visszafordíthatatlanul romlásnak indult. Hiába szeparálja el a marcipán a tortát a külvilág elől, a bomlás és rothadás elől nincs menekvés. Egy idő után pedig már a külső is megfakul és csak a patkányokat vonzza. Több szempontból ő egy mentőangyala a főhősnek, Pipnek, segít neki egy keveset, de valójában közben többet árt. Eluralkodik rajta az egoizmusa, hiúsága, makacssága és a bosszúszomja. Az ártatlan, tudatlan áldozatból így lesz egy kegyetlen, részvétlen és manipulatív nő, aki eszközként használja azokat, akiket megóvnia kéne. Kívülről nézve ő az ártatlan királylány, mint Aranyhaj, Hamupipőke és Csipkerózsika aki álomba merülve, a gonosz elől elzárva él a toronyban. Pip és Estella számára a tündér keresztanya, aki formálja a hősöket, de szép lassan, tagadhatatlanul előtör belőle a gonosz boszorka és mindazt elveszi a lányától, ami szerethető, ártatlan benne. Pusztít, nem épít. Elhanyagol, nem törődik. Csak a halvány lenyomata annak, aki egykor volt: egy kísértet, aki a házban zokogva járkál és elveszteget minden lehetőséget. Kizárja a fájdalommal együtt a valóságot és már csak a saját igazságát fogadja el. A múltban reked, mert nem képes a jövőre gondolni, egy jobb életet megalapozni. 

Természetes, hogy vissza akarja kapni, amit elvettek tőle. De mi történik akkor, ha az sosem volt az övé? Ms. Havisham egyedül van, fél – ez ad neki erőt, hogy életben maradjon, ez hajtja. Ezzel eltereli a figyelmét a saját belső kínjáról, a konfliktusról, ami így sosem oldódik fel. Szeretetre vágyik kétségbeesetten, mégis a gyűlöletének és a félelmének engedve él. Elkerülő magatartása okozza végül a vesztét. Nem éli meg az érzelmeit, nem változik, bennragad egy pillanatban. Egyre jobban elnyomja önmagát, de éjjeli mászkálásában látható, hogy ez egyáltalán nem megnyugtató. Mikor realizálódik benne, milyen emberré vált, mit tett a fiatalokkal, túlárad benne a sok elnyomott érzelem, a lelkiismeretfurdalása. Kétségbe esik óvatlanná válik és meggyullad a ruhája. Ez a tisztítótűz, ami feloldja ezt a befagyott állapotot, végül elpusztítja őt. A jeges szív nem megoldás, mert azt pusztítja el, amit őrizni szeretett volna. 

“Gondoltam, majd itt sétálok, míg kavargó lelkem megnyugszik egy kissé. De alig értem az átjáróba, eloltottam a gyertyámat, mert Havisham kisasszony sétált itt, és halkan sírdogált. Tisztes távolból követtem, s láttam, hogy a lépcsőfeljárónak veszi útját. Egy szál gyertyával a kezében, melyet alighanem a fali gyertyatartóból vett ki, valóságos földöntúli jelenésnek látszott. Megálltam a lépcső alján, s éreztem a lakodalmas szoba dohos levegőjét, pedig nem is hallottam, hogy az ajtaja nyílna. Aztán hallottam, amint körülsétálja a nagyasztalt, átmegy a maga szobájába, majd ismét vissza, de sírása nem szűnik. Egy idő múltán megkíséreltem, hogy kijussak innen és visszamenjek szobámba, de a vaksötétben nem sikerült, és meg kellett várnom, míg a pirkadat első fénye utat nem mutatott. Közben valahányszor megálltam a lépcső alján, láttam imbolygó gyertyáját, hallottam lépteit és szüntelen sírását.”

Ahogy felnövünk, szembesülünk a világgal, az életünk része lesz a fájdalom, félelem, a kockázat, amit a kapcsolatainkkal vállalunk. Ms. Havisham nem tud szembenézni ezekkel. Mikor rájön, mit tett és elárasztja az igény, hogy megbocsássanak neki, akkor évtizedek óta először az önzést felváltja a szeretet, törődés és felelősségvállalás. Pont a kontrollvesztés az, amit ezekkel orvosolni lehetett volna. Azzal, hogy bezárkózott, megtagadta a lehetőségét a belső növekedésre. Végső soron nem tudta megállítani az időt, mert belül egyre kisebb lett, mint ember és kicsúsztak a kezei közül a dolgok, amiket magához akart szorítani. Az elutasítás nem annyira volt formáló hatású, mint a reakciója rá. A tapasztalataink, amik elsőre fájnak, jót is tehetnek velünk: fejlődünk, erősebbek leszünk, empátiát, együttérzést tanulhatunk belőlük. Megismerhetjük a határainkat és az erőnket. Megtagadni őket jelentheti azt, hogy megtagadjuk önmagunktól a lehetőséget, vagy akár az életet.

A bejegyzés alapjául szolgáló Szép remények az Európa Kiadó gondozásában jelent meg, jelenleg sajnos nem elérhető! (Antikváriumban érdemes próbálkozni…)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s