Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

fredrik backman - a nagymamám azt üzeni, bocs - 1

Mind voltunk egyszer majdnem nyolc évesek, mint a történet főszereplője, Elsa. De egyszer csak átlépjük azt a határvonalat, ahonnan a Mhost átveszi az uralmat felettünk és minden bonyolult lesz, mint egy Facebook státusz. Ami még lényegesebb, lassan elfelejtjük, milyen volt a világ akkor, milyen a bennünk élő kisgyermek. A szerencséseknek van valakije, akik emlékeznek és emlékeztetnek erre. Valaki, akitől a világ nem tűnik olyan rémesnek és megtelik varázslattal, csodákkal, szuperhősökkel. Aki mellett az élet all inclusive. Elsának ilyen a nagymamája. Aki mindig mellette áll, történjen bármi. Aki felér egy hadsereggel. Akivel közös a nyelvük, történeteik és a múltjuk.Érdemes továbbolvasni »

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Fredrik Backman -  Az ember, akit Ovénak hívnak - 1.jpg

Egy olyan világban, ami az elértéktelenedésre épít, szükség van olyan emberekre, akik szeretik azt megjavítani, amijük van, nem pedig eldobni valami újért. Akik embertársaikat a tárgyak elé helyezik. Olyan hétköznapi hősökre, akik önzetlenek, gondoskodóak, figyelmesek, gyengédek, és elkötelezettek. Ove ilyen ember. Túl jónak tűnik erre a világra, pedig egyáltalán nem tökéletes. Pont ezért is érinti meg az olvasót. Minden tette azt sugallja, figyeljünk oda egymásra, és ha elég ideig nézzük a többieket, megláthatjuk a bennük élő embert. Minél többet látunk valakiből, annál többet tanulhatunk tőle. Mint ettől a régi, analóg órától a digitális korban.Érdemes továbbolvasni »

Ezek a nők…

Ezek a nők... - 3

Manapság egyre több reklámkampány sugall erős női karaktereket. Úgy gondolom, ez köszönhető annak a törekvésnek, hogy a kortárs irodalom mellőzze a sekélyes szereplők felvonultatását. Ha szerencsénk van, az összetett, sallangmentes alakok ígérete nem marad beváltatlan. Futottam már bele olyan kötetbe, ahol az erős, önálló nő csak addig maradt az, míg ki nem töltötte minden gondolatát egy jól megtöltött nadrág. Hála az égnek, nem minden író elképzelése, hogy egy nő attól lesz potens, izgalmas, és szerethető, hogy akadnak elvétve önálló gondolatai is, amíg egy hím mellett ki nem teljesedik teljes passzivitásában. Azért is szeretek olvasni, mert a leírt sorok között példaképekre akadhatok, akár váratlan helyeken is, amire az elmúlt évek bőven adtak lehetőséget. Nőnap alkalmából összeszedtem a számomra legkedvesebb nőalakokat ezekből az olvasmányélményekből.Érdemes továbbolvasni »

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Fredrik Backman - Mi vagyunk a medvék - 2Időről időre találkozom olyan könyvvel, ami megfog és tudom, hogy mindig velem marad. Fredrik Backman regényeiben eddig mindig rabul ejtett egy kívülről pokróc természetű, belül arany szívű szereplő, aki köré egy támogató közösség formálódik. A Mi vagyunk a medvék című kötetben is nagyon fontos szerepe van a csapatszellemnek, de ezúttal annak a hátulütői és veszélyei kapnak nagyobb teret. Bár ez a kötet sötétebb tónusú, és az eddigiektől eltérő történet, mégis ez az, ami úgy érzem, igazán nekem szólt.Érdemes továbbolvasni »