Londoni utam egyik legemlékezetesebb pillanata volt, mikor Charles Dickens házában álltam és két réz palackot néztem. Akkor tudtam meg, hogy Dickens szülei az adósok börtönébe kerültek és a tizenkét éves Charles kénytelen volt egy fénymázműhelyben dolgozni. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját. Pár évvel később a család anyagi helyzete stabilizálódott egy örökségnek köszönhetően, de a szülők nem hagyták, hogy fiuk azonnal abbahagyhassa ott a munkát. Ez örök nyomot hagyott Charles lelkében és sosem bocsátotta meg nekik. A már említett palackokat mindvégig megőrizte, hogy emlékeztessék arra, honnan jött, mit élt át. Arra, hogy mindig gondoljon a nála kevésbé szerencsésekre. Dickens felnőttként sem érezte magát sose teljes anyagi biztonságban, szégyellte a múltját, neheztelt a szüleire. A pénz, a szegényég, a munkakörülmények, a nyomor állandó témáivá váltak. Majd 1860-ban írt egy történetet egy fiúról, akinek rettenetes gyermekkora van, ütik, bántalmazzák. Így nem mer bízni az emberekben, fél szeretni és az ambíciójának rendel alá mindent, hogy kikerüljön ebből a körből. Felejteni akar, másokat nyom le, hogy ő mehessen feljebb. Közben beleszeret egy gyönyörű lányba, akit arra neveltek, hogy szívtelen legyen. Ez a Szép remények.Érdemes továbbolvasni »
