Az íróknak, akiket valaha szerettem

A sorozatíróknak, akiket valaha szerettem 1

Drága Csalódásaim!

Mint az a címből is kiderült, kissé kiábrándultam Belőletek. Szívesen hangoztatnám a klasszikus szakítós szöveget, mi szerint nem a Ti hibátok, de nem szeretnék hazudni. A kapcsolatunkba én úgy érzem, rengeteg időt, energiát, szeretetet invesztáltam, ami sajnos nem térült meg. Kitéptétek a kis szívemet tőből, majd győzelmi táncot lejtettetek rajta. Ezen igyekszem felülemelkedni és higgadtnak maradni. Azt viszont komolyan gondolom, hogy az ígéretes kezdetre való tekintettel továbbra is maradhatunk barátok. Ennek szellemében szeretném előadni az én nézőpontomat arról, hol siklott ki ez az egész közöttünk, szerintem min kellene változtatnotok ahhoz, hogy meg merjem próbálni Veletek még egyszer. Talán, egy szép napon, mikor már nem lesz ilyen mély a seb, mikor újra tudok hinni… Na, de ne szaladjunk ennyire előre, mert ez azért nem ilyen egyszerű. Hogy teljesen érthető legyen minden, példának az eddigi talán legnagyobb csalódásaimat, Davidet és Dant mutatnám be. Azt hiszem, sokak nevében beszélek, mikor azt mondom, Ti ketten igazán kitettetek magatokért… Pedig olyan szépen indult minden!

Ahogyan bemutatkoztatok, egyszerűen csodálatos élmény volt. Elmondtátok, kik vagytok és mit szeretnétek, hogy alakuljon tovább a közös történetünk, mire számíthatok, ha hosszabb távon mellettetek kötelezem el magam. Az izgalmas felvezetés, a kíváncsiságom felkeltése irántatok és a munkátok iránt, ami vezette ezt a kis randevút. Jól sikerült, így el is vetettem az ötletet, hogy ez csak egy kis flört maradjon, ami után valaki mást keresek. Konkrétan ez esetben, ami mellettetek tartott, az a mágia és a veszedelem, ami rám vetette igézőnek nem éppen nevezhető kék szemét. Annak ellenére, hogy a hideg kirázott, nem tudtam ránézni senki Másra. Majd bedobtátok a Stark családot és egy pár édes, kicsi kölyök rémfarkast. Tetszett, ahogyan bemutattátok őket, amilyen részletesen kifejtettétek a családi hátteret, a nagyszerű csapatdinamikát. Melléjük aztán megjött a király, a királyné, a szőke herceg és egy elragadó törpe. Aztán egy rejtélyes haláleset és egy zabigyerek okozta családi dráma. Élek-halok ezekért! Azelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy adrenalinfüggő is lehetnék, de Ti új utat mutattatok nekem azzal, hogy nem volt senki sem biztonságban mellettetek. És ahogyan gazdasági és politikai helyzetről, na meg a világszintű következményekről csevegtetek, az tényleg szexi volt… Mire eljött az eladott királylány, a szolíd szociopata bátyjával, egy rakás barbárral és a három sárkánytojással, már úgy éreztem, Ti lehettek az igazi!

Ekkor ott tartottam, hogy meghallottam a csengőhangotokat és dobtam is el mindent, hogy megmutathassátok a csinos kis makettgyűjteményeteket és újra beszélhessünk háborús stratégiáról, hatalomvágyról. Tetszett, ahogy a nőkkel bántok, hogy nem zártok ki ilyen témájú beszélgetésből. De a kapcsolatunk akkor lépett egy komolyabb szintre, mikor… tudom, furán hangzik, de mikor megöltétek Ned Starkot. Normális esetben nem bukom az ilyesmire, nem szeretem, ha úgy érzem, belémrúgtak, átvágtak. Kivétel a jó öreg Alfred Hitchcock, de ő más tészta. Szóval annak ellenére, hogy lelombozott a dolog, számomra már késő volt: beköltöztem Westerosra, Hozzátok. Vonzott a realitás, a kockázat, a komplexitás és a varázslat. És mindent összevetve ma már nem is tudom, hogy nem láttam előre a jó öreg Ned sorsát. Ti szépen megmutattátok, milyen csodálatosan tudjátok kivitelezni George R. R. Martin ötleteit. De azt is nagyon szerettem, amit tőle függetlenül hoztatok bele a történetünkbe, megfűszerezte a várakozást, hogy nem minden úgy zajlik, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Biztonságban volt a kezetekben minden, így könnyű volt a karjaitokba zuhanni.

De sajnos később elfelejtettétek, hogyan kell hatásosnak lenni, hatásvadász helyett. Valami félreértett igényt szerettetek volna talán kielégíteni, nem tudom. De most öntsünk tiszta vizet a pohárba: a meglepetés azért volt ütős, mert ha akartam volna, láthattam volna előre, mi fog történni. De én a csodát akartam! Mert lenyűgözött, milyen összetett a királyság, amit felvázoltatok és megnyitottatok előttem. Ha félreérthető voltam, amikor a gazdasági, jogi és személyes következményekről beszéltünk, elmondom: tényleg nem untam, sőt még többet akartam hallani róla. Izgalommal vártam, melyik kastély kihez kerül, ki lesz a következő áruló, legközelebb ki veszti el az úton azt, ami a legtöbbet jelenti számára, milyen grandiózus csatateret láthatok, melyik uraság követ el egy végzetes hibát ezután és kit ránt magával. Mert amíg ezekre figyeltem, megkérdőjeleztem, átértékeltem magamban sok mindent. Elgondolkodtatott a világról, amiben élek. Közben szerettem a hosszú utazásokat, az ármánykodást, a fenébe is, még az igazságtalanságot is. Élveztem, hogy láthatóan nagy terveitek voltak velem és nem féltetek kihívások elé állítani. Míg Rátok vártam, kicsit elveszettnek éreztem magam és az ígéretes kezdeten, a bizsergető folytatáson járt az eszem. Próbáltam kitalálni, milyen kaland vár rám legközelebb. Alig vártam, hogy újra lássalak! Így semmi sem készített fel arra a keserű valóságra, hogy a hetedik évünktől kezdve egyértelműen lassú és fájdalmas hanyatlás következik. A remény bennem fokozatosan veszett el, miközben újabb és újabb lehetőséget adtam, abban bízva, hogy legközelebb majd javítotok a hibákon vagy kapok valami magyarázatot, mi is történt itt…

Sajnos onnantól érezhetően nem váltottátok be az ígéretet, amit az első randevún tettetek. Sokszor úgy éreztem, mintha egy teljesen más páros ülne előttem. Ahogyan jöttek elő az újabb és újabb konfiktusok, úgy akadozott egyre jobban a kommunikáció, a korai elsülésekről pedig már nem is beszélek. Korábban olyan szép terveitek voltak, de idővel kihunyt a szenvedély. Így elmúlt a szikra, eltűnt a varázslat. Hihetetlen, de kimondom: fáj, hogy olyan rég nem öltünk meg senkit együtt úgy, hogy jelentsen is valamit! Mert én egy hús-vér társra vágytam, nem a Disney-féle boldogságra. Azt bárki más megadhatja nekem. De helyette inkább az izgalmat, pezsgést választottam. De fogtátok ezeket és elvettétek tőlem. Mert ha felvezetitek, hogy milyen varázslatos és fordulatos lesz egy kapcsolat, azt ne intézzétek el utána sablonos, ostoba lépésekkel. Ha romantikát ígértek, ne üljetek le egy meccs elé vakarózni! Ne menjetek át kattant üzemmódba, csak azért, mert az majd jól meglep! Az eszetekért szerettelek meg, erre kidobjátok az ablakon! Komolyan?!? Azt kell mondjam, a távozásotok időzítése sem volt az igazi, sem a mód, ahogyan ezt megtettétek. Ami korábban vérpezsdítő beszélgetés volt, zavart makogásba csapott át. De addigra már egyfajta apátiával fogadtam az egészet. Már nem tudott meghatni, ahogy próbáljátok szépíteni. És ne gyertek elő nekem a nosztalgiával! Maradjatok azok, akikkel érdemes visszagondolni a régi szép időkre, ne csak manipulálni próbáljatok ezzel! Komolyan mondom, a következő elköteleződésetek előtt érdemes lenne megfontolnotok a szaktanácsadást.

Legközelebb figyeljetek arra, hogy felelősek vagytok azért, akit megszelidítettetek! Ne ígérjetek tartós, stabil kapcsolatot, ha feladjátok pár év után! Figyeljetek az időzítésre, ne kapkodjatok! Ha az elején istenien megy a hosszabb felvezetés és örömszerzés, a végén ne hanyagoljátok el, különben legközelebb otthon vezethetitek fel magatoknak, egyedül! Ha az elején építő jellegűek a viták, a végére ne csapjon át személyeskedésbe! Ha bemutattok valakit, akit megszeretek olyan bonyolultnak vagy akár problémásnak, ahogy van, tiszteljétek meg őket és engem is azzal, hogy nem degradáljátok le őket önmaguk szomorú karikatúráira! Az előrejelzés pedig még nem egyenlő a konfliktus normális kezelésével. Erőltetett az egész, ha azt utólag magyarázni kell. Azt meg kell(ett volna) előre beszélni, körbejárni a témát, nem csak az arcomba vágni az eredményt…

Daenerys-szel is hogy elbántatok. Nem mondom, az ötlet nagyszerű volt, éreztem benne George jelenlétét is. De nem értem, miért lett őrültnek bélyegezve. Ne értsetek félre, imádom Tywint, Aryát, Melisandre-ot, Sansát és egye-fene még Cerseit is. De megszervezni a Vörös nászt, megetetni egy apával a gyerekeit, vagy valakit a saját kutyáival, megszülni egy gyilkos démont vagy felrobbantani a világ legnagyobb vallási központját nem őrültség? Bemenni a tűzbe és kijönni sértetlenül három sárkánnyal nem őrület? Ha normalizáljátok mindezt az általatok felépített világban, miért pont az lesz őrült, aki részt vesz egy csatában, majd nincs kedve mulatni a gyászában? És ebből hirtelen mindenki, aki mellette áll, tudja, hogy mindjárt beüt a genetika? Ami nem mellesleg az apjának is két évtizedébe telt, miközben elrabolták és kínozgatták is kicsit. Nem minden átmenet nélkül történt az sem. A leeresztett haj és a smink nélküli arc pedig nem jelzés a mentális problémákra. Vagy ezzel céloztok valamire? Ti sem gondoljátok ezt az érvelést komolyan! A hatalomvágy mindig is jelen volt a legtöbb szereplőben, de az nem egyenlő az őrülettel. Ha már őrület, azt ne logikával magyarázzátok meg! Ez csak egy példa volt a karaktergyilkosságokra (khm Jon, Bran, Tyrion), a kapkodásra és az ad hoc módon előadott vásári mutatványaitokra. Az első epizód óta felvezetett kérdés, Jon származása pedig jelentéktelen lesz, mint a pillanat, mikor felült végre egy sárkányra. Majd hirtelen Tyrionra, akit lássuk be, nem sokan vettek komolyan, hallgatni kezd az összes hataloméhes kisnemes és a szavára adva megszavaznak királynak egy srácot, akit nem láttak soha? És hallgatnak rá? Mi a fene?!? Amire kíváncsi vagyok, mit találna ki George R. R. Martin Bran halála után. Megérne az a káosz egy újabb regényfolyamot. De remélhetőleg nem Rátok bízná, srácok, mert a kivitelezés… hát van mit tanulnotok a régi önmagatoktól (is), aki nem kapkodta el az előjátékot és nem csak le akarta tudni gyorsan a dolgot, hogy aztán a fal felé fordulva egy messzi-messzi galaxisról álmodhasson! Rendesen eltoltátok, ami olyan szépen indult…

Végezetül el kell mondjam, egy kapcsolat nem úgy működik, hogy a fontos eseményeken ott vagyunk, a hétköznapokon meg nem. Legalább olyan fontos az út két jelentős esemény között, mint maguk a fordulópontok! Fontos a kommunikáció: nem hagyunk abba egy beszélgetést ott, ahol épp jönne a lényeg, figyelünk a másikra, milyen problémái vannak. Nem pedig elkezdjük magyarázni, hogy mondhatni elfelejtettük, amiért elindultunk. Csak rombol az a vita, ami után nem oldódik fel a konfliktus, vagy nem vagytok hajlandóak beszélni sem róla vagy komromisszumot kötni. Ebből én nem tudom kitalálni, mi a gond. Ha az elején bevezettek egy új rendszerbe, ami egyéni és Más, ne a szokásos maszlaggal próbáljatok etetni utána! Ha pátoszra vágyom, Spielberget keresem, ha őrült akcióra, akkor Gibsont, ha pedig tündérmesére, nincs jobb az öreg Disney-nél. De én Titeket választottalak! Ti meg elfelejtettétek a lényeget… Legközelebb legyetek jelen, vagy eljuttok oda, ahová velem is: már nem is érdekel, mit gondoltok, mi mindent kellene egyetlen pillantásból megértenem, milyen ígéretet szegtek meg legközelebb. A bizalom törékeny dolog, és azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy az enyémet elvesztettétek… A szívem üresen tátong, mint azok a stratégiailag kiemelten fontos várak, amikről mintha megfeledkeztetek volna. Mindegy, már megtörtént, nem tudtok változtatni rajta. Amit a kedvemért megtehetnétek, hogy tanultok ebből és összekapjátok magatokat! De attől félek, a válaszotok ezúttal is ennyi: Nem ma!

Üdvözlettel: Az exetek

Az íróknak, akiket valaha szerettem” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s